A prosztata megnagyobbodásának okai

A prosztata-megnagyobbodás a kor előrehaladtával kialakuló betegség, mely során a prosztata mérete nő, így nyomja a húgycsövet, ami gyakori vizeletürítést eredményez. Mi okozza a betegséget és mik lehetnek a következménye?

A prosztata-megnagyobbodás főként az ötven év feletti férfiakat érinti, és általában jóindulatú megnagyobbodásról van szó. A betegség gyakran összefügg a szervezet időskori hormonális változásaival. A betegség kialakulásának esélye az életkor előrehaladtával nő: 80-90 éves korban már 80 százalékos az előfordulási aránya.

A prosztata-megnagyobbodás fázisai

A prosztata a húgyhólyag alapján helyezkedik el, a húgycső ezen áthaladva tart a külvilág felé. Ha tehát a prosztata növekszik, a húgycsövet összenyomja, szűkíti, így alakulnak ki a vizelési zavarok, melyek három fázisra oszthatók.

1. fázis: nehezen induló vizelés jellemzi, megnő a vizelési idő. A húgyhólyag nagyjából kiürül, de hátramarad némi vizelet.

2. fázis: nehézkesen megy a vizelés, olyan érzése marad a betegnek, hogy nem tudja kiüríteni a hólyagját. Ilyenkor ez így is van, ugyanis a hólyag valóban nem ürül ki, hamarosan újra telítődik. Ez pedig állandó vizelési ingerhez vezet, akár éjszaka is többször felkel a beteg, hogy a mosdóba menjen. Mivel a vizelet a húgyhólyagban marad, így zavarossá válik, könnyen kialakulhat prosztatagyulladás , hólyaghurut, heregyulladás valamint vesemedence-gyulladás is. A probléma könnyen vezethet fájdalmas magömléshez és véres ondóhoz is.

3. fázis: teljesen képtelenné válik a vizelés, a húgyhólyag izomzata elvékonyodik. A vizelet nyomása a veséket is tönkreteszi, veseműködési zavarokat okoz.

A prosztata-megnagyobbodás jeleit észlelve célszerű orvoshoz fordulni!
A prosztata-megnagyobbodás jeleit észlelve célszerű orvoshoz fordulni! Fotó: Getty Images

Mi okozza a betegséget?

Születéskor a prosztata egészen kicsi, serdülőkorban kezd el igazán növekedni, és körülbelül 25 éves korra fejlődik ki, ilyenkor gesztenye nagyságú. Betegség esetén a prosztata sejtjei szaporodni kezdenek, ez vezet a szerv növekedéséhez. Nevezhetjük ezt a prosztata daganatának is, de mindenképpen jóindulatú jelenségről van szó, hiszen az osztódó sejtek nem képeznek áttétet. Megnagyobbodása az életkorral fokozódik, ez jelenti a fő okot. 60 év felett csaknem a férfiak felét érinti a betegség. Növekedésének oka ismeretlen, de kutatások szerint a dülmirigy tesztoszteronra való érzékenysége okozza a problémát.

A prosztata megnagyobbodásának kockázati tényezője lehet a családi halmozódás, ugyanis a betegség genetikai hajlamot mutat.

A prosztata leggyakoribb betegségei A férfiak húgy-ivarrendszeri problémái között vezető helyet foglalnak el a prosztata (dülmirigy) betegségei. A leggyakrabban előforduló betegségek: prosztatagyulladás, a prosztata jóindulatú megnagyobbodása és a rák. A részletekért kattintson !

Kialakulásában a hormonok is felelőssé tehetők, különösen a tesztoszteronszint növekedése okozhat megnagyobbodást. A férfi és női nemi hormonok aránya is jelentős, ugyanis a növekvő ösztrogénszint a tesztoszteronszint növekedését is eredményezi ez pedig a prosztata növekedésével jár.

A nős férfiaknál gyakoribb a megnagyobbodás megjelenése, amely a szexuális aktivitással köthető össze.

A prosztata-megnagyobbodás leggyakoribb tünetei: gyakori vizelés, éjszakai vizelési inger, a vizelet indításának nehézsége, vékony, megszakadó vizeletsugár.

Fontos, hogy a jeleket észlelve forduljunk orvoshoz, hiszen akár prosztatarákot is jelezhetnek ezek a tünetek.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Befőzés: betiltották ezt a régóta használt tartósítószert – Mutatjuk, mit használhatsz helyette
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +29 °C
Minimum: +17 °C

Nagyrészt felhőtlen, napos, száraz időre van kilátás, ugyanakkor a nyugati, délnyugati határszélen kisebb körzetekben időszakosan több lehet a gomolyfelhő, csapadékra azonban ezekből sem kell számítani. Az északi, északkeleti szelet nagy területen kísérhetik élénk, főképp a Tiszántúlon és Borsodban olykor erős lökések. Késő estére általában 16 és 26 fok közé csökken a hőmérséklet. Gyenge hidegfrontra készülhetnek szerdán az arra érzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.