-5° - +8°
Kettős front

A fenekünk ezért fájhat

HáziPatika

Vannak betegségek vagy éppen tünetek, amelyekről sokaknak kifejezetten kényelmetlen beszélni: ilyen például a fenékfájdalom, illetve a mögötte álló lehetséges okok. Ne szégyelljünk azonban tanácsot kérni, ha érintettek vagyunk, mert bizonyos esetekben komoly problémára hívhatja fel a figyelmet a panasz.

A témában a Women's Health készített összefoglaló anyagot, cikkünkben az általuk felsorolt okok közül a leggyakrabban előfordulókat ismertetjük. 

Sérülés

Elképzelhető, hogy azon banális ok miatt fáj a fenekünk, hogy beütöttük valahová. Az ilyen sérülések egyébként azért is csalókák, mert sokszor nem azonnal, hanem bizonyos idő elteltével jelentkeznek a kínok, így hajlamosak vagyunk elfelejteni, hogy korábban mi történt, és valami komolyabbra gondolunk. Ha a fenekünk ütés következtében sajog, akkor valószínűleg lilás-zöldes foltokat is felfedezünk az érintett területen, a hátsónk pedig bedagadhat, érzékennyé válhat. Igyekezzünk kímélni a fájó részt, és akár C-vitamin-tartalmú krémmel is kenegethetjük, az felgyorsítja a gyógyulást.

Túledzés

Amennyiben gyakran sportolunk, fennáll a lehetősége, hogy túl keményen edzettünk a farizmainkra, amelyekben most fájdalmasizomláztombol. Az izomláz nagyjából fél-egy nappal az igénybevétel után jelentkezik, ilyenkor az akaratlagos mozgást végző harántcsíkolt izmaink fájdalmassá válnak, megduzzadhatnak és beszűkülhet a mozgástartományuk is. Bár az izomláz néhány napon belül kezelés nélkül, magától is elmúlik, különböző módszerekkel, például gyulladásgátló, helyileg ható krémek, kenőcsök, illóolajok használatával, antioxidánstartalmú ételek, italok fogyasztásával felgyorsíthatjuk a folyamatot. 

Menstruáció

Menstruáció alatt nagyon gyakori, hogy fáj a hátsónk. Egyrészt az alhasi régióban jelentkező görcsök miatt, amelyeket úgy érzékelünk, mintha a fenekünket érintenék, másrészt a prosztaglandin szintjének megugrása okán. A prosztaglandin egyfajta telítetlen zsírsav, bizonyos ingerek hatására a test minden szövete termeli. Vérzés idején felhalmozódhat a belekben, és egyes nőknél megnövelheti a széklet gyakoriságát, vagy éppen hasmenést idézhet elő.

A fenékfájdalomnak számos oka lehet, járjunk utána, mi idézi elő!
A fenékfájdalomnak számos oka lehet, járjunk utána, mi idézi elő! Fotó: Getty Images

Aranyér

A fenékfájdalom az egyik vezető tünete az aranyérnek, amely kóros vénatágulatot jelent a végbél alsó részében vagy a végbélnyílásnál. Általában időseknél és terhes nőknél alakul ki, de veszélyeztetettek azok is, akik sokat ülnek, nem sportolnak, vagy krónikus székrekedéssel küzdenek. Afájdalommellett a többi között vérzést, végbéltájéki viszketést, váladékozást is tapasztalhatnak az érintettek. Amennyiben fennáll a gyanú, hogy aranyerünk van, keressünk fel proktológus szakorvost, mert szakszerű kezelés mellett gyorsan búcsút mondhatunk a kellemetlen panaszoknak.

Endometriózis

Az Office of Women's Health (OWH) szerint a nők 11 százaléka szenved endometriózisban, amelynek lényege, hogy a méh nyálkahártyasejtjei (a méh nyálkahártyája az endometrium) a méhen kívül is megjelennek. Általában a petefészkekben és a kismedencét bélelő szövetekben lelhetőek fel, de előfordul, hogy a belekbe kerülnek, utóbbival fájdalmas bélmozgások járnak. Az endometriózis diagnosztizálása nem egyszerű, sokszor évekbe telik, mire fény derül rá. Gyógymód jelenleg nincs rá, a kezelése történhet gyógyszerrel és/vagy műtéttel.

Nemi herpesz

Ezek a leggyakoribb nemi betegségek - részletek itt.

A herpes simplex vírusnak két fajtája van, a herpes simplex virus-1 (HSV-1) és a herpes simplex virus-2 (HSV-2); a nemi szervi herpeszt vagy genitális herpeszt az utóbbihoz lehet kötni. A nemi szervek tájékán, a végbélnyílás környékén, a gáton, fartájon, a combok felső részén megjelenő, fertőző hólyagos bőrgyulladásról van szó, nem véletlen, hogy tünetei között a fenékfájdalom is szerepel. Mivel a nemiherpeszszexuális úton terjedő betegség, gyanú esetén keressünk fel minél hamarabb nemigyógyászt vagy nőgyógyászt, lehetőleg a partnerünkkel együtt. A szakember elvégzi a szükséges teszteket, majd összeállítja a megfelelő terápiát. Véglegesen nem gyógyítható a nemi herpesz, de a fájdalmas bőrtünetek eredményesen enyhíthetők.

Anális fisszúra

A fenékfájdalom ugyancsak elterjedt oka az anális fisszúra, amelynek jelentése végbélrepedés; ilyenkor egy hosszanti repedés, heveny vagy idültfekélyképződik a végbélcsatorna felszíni (laphám) rétegében. Előidézheti kemény vagy túl híg széklet, a székletben található idegen test, vagy mechanikai igénybevétel (szexuális érintkezés). Mondanunk sem kell, hogy ebben az esetben is az a legfontosabb, hogy minél hamarabb lásson minket egy szakember - ez egyébként azért is lényeges, mert előfordulhat, hogy az anális fisszúrát valamilyen betegség, például Crohn-betegség okozza, amely további vizsgálatok elvégzését és speciális terápia összeállítását igényli.


Porckorongsérv

Meglepő lehet, de porckorongsérv vagy gerincsérv is járhat fenéktáji kínokkal. Az állapot lényege, hogy a gerincoszlopot alkotó csigolyák közötti porckorongok előboltosulnak, nyomják a gerincvelőt, illetve az abból kilépő ideggyököket, és így kisugárzó fájdalmat, zsibbadást, érzészavart, súlyos esetben vizelési és székelési zavart idéznek elő. Minél tovább marad kezeletlen, annál jobban leromlik a beteg állapota, nem érdemes tehát halogatni a kivizsgálást, ha gerincsérve gyanakszunk. A terápiának egyaránt része lehet a gyógyszeres kezelés, a fizikoterápia, a gerinctorna, a különféle segédeszközök használata és a műtét.

Értékelje a cikket!

Hogy érzi magát? Országos eredmény megtekintése >>
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Milyen most a lelkiállapota?
Letargikus vagyok
Kissé magam alatt vagyok
Kiegyensúlyozott vagyok
Jókedvű vagyok
Majd kiugrom a bőrömből
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Hogy érzi most magát fizikailag?
Teljesen hulla vagyok
Voltam már jobban is
Átlagos formában vagyok
Jól vagyok
Kirobbanó formában vagyok
Hogy érzi magát?
Lelkiállapot
Fizikai állapot
Legjobban:
Legrosszabbul:
További cikkek
Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Kettős front

Maximum:
+2, +8 °C
Minimum:
-5, 0 °C

Hazánkban csütörtökön délelőtt a Tiszántúli területek kivételével mindenhol esőre felhős vagy borult lesz az ég.

Egészséget befolyásoló hatások:
gyenge

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag