Csak óvatosan a hennatetoválással!

Az utóbbi időkben széles körben elterjedtek az ideiglenes hennatetoválások, azonban bizonyos helyeken fekete hennát alkalmaznak, amely olyan, hajfestéshez is használatos vegyületeket tartalmaz, amelyek súlyos bőrreakciókat válthatnak ki.

Az amerikai Élelmiszer- és Gyógyszer-engedélyezési Hivatal (FDA) figyelmeztetése szerint az úgynevezett fekete hennával készített ideiglenes tetoválások komoly bőrirritációkat válthatnak ki, és akár életre szóló hegesedést és pigmentveszteséget eredményezhetnek.
Az FDA közleményéhez mellékelt elrettentő fotókon számos kisebesedett kézfejet látni, köztük egy ötéves kislány keze is látható, amely teljesen kipirosodott a fekete henna hatására. 2008-ban a New England Journal of Medicine című orvosi szaklapban publikált esettanulmány egy 19 éves lány esetét mutatta be, akinek teljesen felhólyagosodott a bőre, miután az esküvője előtt ideiglenes hennatetoválást csináltatott.

Fontos hangsúlyozni, hogy a fekete henna valójában nem is henna, vagy legalábbis nem egészen az. A hagyományos hennának vöröses-barnás színe van, és az Afrikában, Dél-Ázsiában és Ausztrália északi részén őshonos henna nevű növényből készül. Az igazi, természetes hennát évszázadok óta alkalmazzák a bőr, a haj és a körmök festésére.

"Ezzel szemben a 'fekete' hennát úgy állítják elő, hogy a hagyományos hennához számos egyéb összetevőt adagolnak, hogy sötétebb színt érjenek el a tetováláshoz" - jegyezte meg Tamara Ward, az Élelmiszer- és Gyógyszer-engedélyezési Hivatal szóvivője. "A fekete henna a hajfestékekhez is használt p-feniléndiamint (PPD) is tartalmaz, amely sok emberből heves bőrreakciókat válthat ki."

Nézze meg Ön is: Aranyértippek a szakorvostól

További cikkek
Kapcsoldó és aktuális cikkek
Olvassa el aktuális cikkeinket
Mikor nincs rendben a hüvely?Intim gondok

Mikor nincs rendben a hüvely?A legtöbb nő találkozik élete során valamilyen, a hüvelyt érintő problémával

Betegség, amely minden nőt érinthetInkontinencia

Betegség, amely minden nőt érinthetFőleg szülés után érinti a nőket, de bárkinél felléphet

Végbélvérzés: aranyér vagy daganat?Végbélvérzés

Végbélvérzés: aranyér vagy daganat?Mindenki megrémül, ha a vécépapíron vért vesz észre

"Ha rákja van, nem fog meghalni azonnal"Beteghang

"Ha rákja van, nem fog meghalni azonnal"Brjeska Dóránál 2013 őszén diagnosztizáltak áttétes mellrákot

A nátha gyógynövényes kezeléseNátha

A nátha gyógynövényes kezeléseNagyon sok gyógynövény van, amelyet bevethetünk, hogy felvegyük a harcot

60 felett így kell sportolniSport

60 felett így kell sportolniBár csökken az állóképesség és az izomerő, mégis fontos, hogy továbbra is sportoljunk

Otthoni megoldások orrfolyásraOrrfolyás

Otthoni megoldások orrfolyásraA jelenség oka a hideg, a megfázás, illetve az influenzavírusok

Nagy baj lehet, ha viszket az anyajegyAnyajegy

Nagy baj lehet, ha viszket az anyajegyMiért fontos a rendszeres szűrés?

Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Kettős front

Maximum:
-1, +6 °C
Minimum:
-4, +1 °C

Hazánkban pénteken délelőtt erősen felhős, borult lesz az ég, a keleti és északkeleti tájakat leszámítva többfelé lehet csapadék.

Egészséget befolyásoló hatások:
gyenge

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag