Fóbiák tünetei és kezelése

A fóbiák olyan megbetegedések, ahol bizonyos helyzetben intenzív, irracionális szorongás jelenik meg. A szó görög eredetű, a "phobosz" eredetileg ugyanis rettegést, félelmet, menekülést jelent. Betegségről csak akkor beszélhetünk, ha a szorongás függetlenedik a realitástól, a valódi veszélyhelyzettől, és intenzíven jelen van az érintettek életében, illetve a fóbiás félelem következményei jelentősen befolyásolják az illető vagy környezete életét, többnyire súlyosan nehezítve azt.

A fóbiák előfordulása igen gyakori, az emberek 14 százaléka válik életében valamikor fóbiássá, kétszerannyi nő, mint férfi.

A fóbiáknak több mint 100 változatát különböztetjük meg, és három nagy csoportba sorolhatóak: ezek az agorafóbiák, a szociális fóbiák és az egyéb, speciális fóbiák.

• Az agórafóbiák alatt a nyílt terektől, a tömegtől való szorongást értjük, ami többféle félelemből áll össze. Szorosan kapcsolódhat a pánikbetegséghez. Fő tünete a nem biztonságosnak vélt helyeken (mozi, színház, lift, híd, alagút) előtörő pánik, ami miatt az érintettek félnek az utcára is kilépni, akár csak a szemetet levinni, hipermarketekben bevásárolni, autót vezetni. Az agórafóbiás attól tart, hogy nem tud majd elmenekülni az adott helyről (például a buszról sem tud akkor leszállni, amikor akar), ha a szorongása elhatalmasodik. Gyakran csak kísérővel mernek ezekbe a rettegett szituációkba belemenni. Ide soroljuk a klausztrofóbiát is: a beteg ilyenkor fél, hogy megfullad vagy csapdába esik, de sokszor keresi a biztonságot is a veszélyesnek vélt helyeken (ablakot nyit, vagy a kijárat mellett ül le). Egy-egy évben a népesség körülbelül 2-4 százaléka érintett az agorafóbiában, kétszer annyi nő, mint férfi.



• A szociális fóbia esetén súlyos és tartós szorongás jelentkezik, ha az érintetteknek másokkal kell beszélni, találkozni, beszédet, előadást tartani, telefont intézni, mert attól rettegnek, hogy felsülnek, szégyenben maradnak. Az ilyen esetekben jelentkező szorongás elérheti a pánikroham súlyosságát. Nem javít a helyzeten, hogy a betegek félnek a megbélyegzéstől ("bolond vagy"), hogy kiszúrják esetlenségüket. A kezeletlen szociális fóbia elszeparálhat a többi embertől, tönkreteheti a kapcsolatokat és a munkahelyen való helytállást is nehezítheti. A szociális fóbia a népesség körülbelül 8 százalékánál fordul elő egy adott éven belül, és minden két férfira körülbelül három nő jut. Leginkább gyermekkorban vagy serdülőkorban tart, és változó intenzitással, de hosszú évekig fennállhat.



• A leggyakoribb fóbiák a speciális fóbiák, melyek tünettel, panaszokkal ugyan ritkán járnak, de mégis fontos megemlíteni, mert a legtöbben ettől a típustól szenvednek. A specifikus fóbia csak egyetlen helyzetre, tárgyra, élőlényre terjed ki (például állatoktól - pók, kígyó, kutya, cápa, csótány - való, illetve a magasságtól, mélységtől, vértől, repüléstől stb. való félelem). Jellemző, hogy a fóbia tárgyával néha soha nem találkozik az érintett (a körúton nincs cápa vagy mérgeskígyó), egy kutyafóbiás azonban a lakásából is félve lép ki, ha súlyos a helyzet. Az USA-ban az emberek mintegy 9 százaléka szenved egy évben valamilyen specifikus fóbiában, és a lakosság 11 százaléka számíthat rá, hogy élete során előfordulhatnak specifikus fóbiára utaló tünetei.

Tudjuk, hogy a félelem megvéd a veszélytől, ám a fóbiáknak nem sok közük van a veszélyhez. A fóbiás beteg általában tisztában van szorongása túlzott mértékével, de szorongása tárgyát (legyen az élőlény, helyzet, nyilvánosság) a valósnál mégis félelemkeltőbb tulajdonságokkal ruházza fel, illetve igyekszik elkerülni a vele való találkozást. Egyszerűbb esetben a félelem tárgya könnyen elkerülhető (például kígyótól, repüléstől, magaslattól való félelem), máskor jelentősen beszűkíti az egyén életterét (emberektől, terektől, kosztól való félelem). A páni félelem a gondolkodás képességétől is megfoszt.

A fóbiákhoz gyakran társulnak szorongásos rosszullétek (pánik). Ilyenkor a félelem tárgya (akár csak annak gondolata is) halálfélelmet, szívdobogást, fulladást, remegést, verejtékezést, hasi diszkomfortot, szédülést idézhet elő. A felsoroltak menekülési kényszert váltanak ki, legközelebb az érintett pedig kerülni fogja a hasonló helyzeteket, illetve mindent megtesz, hogy biztonságban legyen.



A betegség kialakulása gyökerezhet valamilyen korábbi, nyomasztó élményben, így a kutyafóbiásoknál nem ritka, hogy gyermekkorukban kutyatámadás áldozatai lettek, de nem törvényszerű, hogy valamiféle rossz történés miatt válik valaki fóbiássá, elég a családi minta is - a szülőktől ugyancsak tanulható némelyik. Egy fóbiás beteg közvetlen családtagjainál háromszor gyakoribbak a fóbiák. Az emberektől való szorongás hátterében önbizalom- és önértékelési probléma állhat.

A pszichodinamikus szemlélet szerint a túlzott mértékű elfojtás (szorongásainkat minél mélyebbre igyekszünk süllyeszteni a tudattalanunkba), vagy áttolás (félelmeinket egy semlegesebb tárgyra vagy helyzetre tesszük át, amelyet jobban tudunk kontrollálni) áll a fóbiák hátterében.

Más elméletek szerint két közel eső eseményt összekapcsolunk képzeletünkben, és mindkettőre hasonlóképpen kezdünk el reagálni. Ugyanakkor úgynevezett modellkövetés vagy utánzás révén is elsajátíthatunk félelmi reakciókat. Ilyen esetekben főként ezek elkerülése válik szorongáscsökkentővé, sőt ezt később más ingerekre is áttehetjük, végül pedig egyre több, az eredetihez hasonló inger ugyancsak kiválthat egy adott reakciót.

Megint más elméletek még azt is felvetik, hogy bizonyos fóbiák lényegesen gyakrabban fordulnak elő, így gyakrabban félünk rovaroktól, sötétségtől vagy magasságtól. Felvetik, hogy az emberi faj felkészültséget mutat, azaz hajlamosabbak vagyunk bizonyos fajta fóbiák kialakítására, ugyanakkor még nem tudjuk, hogy öröklött vagy kulturális jelenség áll-e a jelenség hátterében.

A fóbiákban mindig valamilyen jól meghatározható dolog szerepel, mint a félelem kiváltója, így a tünetet fenntartó, tudattalan szorongás jól definiálható a szakember számára. Elsősorban pszichoterápiás kezelés jön szóba, és a legtöbb esetben gyógyszerek nélkül jó eredmények érhetők el. A pszichológusok által alkalmazott módszerek lényege röviden, hogy éreztetik az érintettekkel, megtanítják nekik, hogy a rettegett dologban nincs semmi félelmetes. A gyógyulás és a sikeres terápia csak úgy lehetséges azonban, ha a tudattalan szorongásokat sikerül feltárni, és a beteg is hajlandó lemondani a tünetéről. A specifikus fóbiák kezelésében úgynevezett expoziós kezeléssel sikerült az érintetteket elsőként eredményesen kezelni, vagyis ennek során a betegeket a számukra legfélelmetesebb tárgyakkal vagy helyzetekkel szembesítik.

Ide tartoznak az alábbi módszerek:

• Szisztemaitikus deszenzitizáció: az érintettek megtanulnak a rettegett tárgy vagy helyzet jelenlétében relaxálni. A relaxációs válasz felváltja a félelmi reakciót.
• Elárasztás: az érintettet mindenféle felvezetés vagy relaxáció nélkül szembesítik a félelmetes tárggyal vagy helyzettel.
• Modellkövetés: Itt a terapeuta kerül kapcsolatba a rettegett dologgal vagy helyzettel, a páciens csak nézi.

A klinikai kutatások azt mutatják, hogy ezek a viselkedésterápiás módszerek igen hatékonyak a specifikus fóbiák kezelése esetében. Mivel közel azonos a hatékonyságuk, így a terapeuták egyéni kombinációkban alkalmazzák őket. Az agorafóbia esetében a viselkedésterapeuták szintén többféle expoziós módszert dolgoztak ki. A cél nem más, mint például minél messzebbre kerülni otthonról, és a későbbiekben nyilvános helyen megjelenni. A terapeuta jutalmazással, támogatással segíti kliensét. Ezeket a terápiákat gyakran egészítik ki otthoni önsegítő programok, illetve támogató csoportok segítségével. A szociális fóbiák esetében csak az utóbbi években sikerült a klinikusoknak sikereket elérniük. Itt is a legsikeresebb eljárásnak az expoziós technikák minősülnek: a terapeuta próbálja rávenni kliensét, hogy menjen el számára félelmetesnek tűnő társas eseményekre, és egészen addig tartózkodjon is ott, míg félelme el nem múlik. Ez általában fokozatos, lassan felfelé haladva a legfélelmetesebb helyzetig. Ezt is gyakran kiegészítik önsegítő elemek. Ezeket a technikákat csoportterápia formájában is alkalmazzák, hiszen egy támogató közeg még nagyobb segítség lehet.

A viselkedésterápiák mellett a pszichoterápiás módszerek alkalmazása is gyakori, valamint különböző kognitív eljárásoké, így Albert Ellis racionális érzelmi terápiája is, melyben a terapeuta rámutat kliense irracionális feltételezéseire, kétségbe vonja azt, majd reálisabb alternatívát kínál. Később házi feladatként önbecsmérlő gondolatainak azonosítását és megfigyelését adja. A kutatások szerint ezek a módszerek is valóban csökkentik a szociális félelmeket, a javulás a kezelés után még 5 évvel később is érezhető.

Gyakori segítő technika még a szociális készségek gyakorlása, vagy egyéb asszertivitást növelését megcélzó tréningek. A kutatások szerint a szociális készségek gyakorlása a legtöbb embernek hatékonyan segít társas helyzetekben jobb teljesítményt nyújtani.

Ezekben a helyzetekben főként modellált szociális viselkedésformákat állítanak az érintettek elé, és bátorítják őket kipróbálásukra, majd megerősítés és elismerés révén addig segítik őket, míg tökéletesen nem tudják kezelni az adott helyzetet.

A fóbiás már előre retteg, hogy olyan helyzetbe kell kerülnie, amelytől fél (anticipációs szorongás), ilyenkor előfordul, hogy alkohollal, cigarettázással próbálja oldani, elnyomni szorongását (jellemzően valamilyen társas fóbiát), de a nyugtatók használata sem ritka. Alkoholistáknál tízszer gyakoribbak a fóbiák, és a fóbiások kétszer gyakrabban alkoholfüggők.

Köszönjük a leírás elkészítéséhez nyújtott segítségét Ambrus Aliz tanácsadó szakpszichológusnak.

Felhasznált irodalom: Comer R.J. (2005) A lélek betegségei Osiris Kiadó, Budapest