Vegetarianizmus
Ezt mutatták ki azoknál, aki nem esznek húst
A vegetáriánus étrendet követő felnőtteknél végzett laborvizsgálatok számos biomarker esetében jobb értékeket mutatnak, mint a húsevők esetében - derült ki egy nagy létszámú brit kutatásból. Az eredmények alapján úgy tűnik, a húsmentes étrend csökkentheti számos krónikus megbetegedés kockázatát.
A vegetáriánus ételek nem mindig egészségesek
A sok zöldséget és gyümölcsöt tartalmazó étrendeket, beleértve a vegetáriánus étrendeket egészségesnek tartja a közgondolkodás, és a legtöbb szakember is ezt az elképzelést támogatja. Egy friss kutatás azonban kimutatta, hogy nem minden arany, ami fénylik.
Így áll most a tudomány a növényi étrendhez
Sokan döntenek úgy, hogy az étkezésükből alapvetően vagy teljesen kizárják a húst és az állati eredetű termékeket. Ennek sokféle oka van, de legtöbben mégis az elérhető egészségi és környezeti előnyökért teszik. Vajon igazuk van? Mit mondanak erről a tudósok?
Ez történik a testünkkel, ha növényi étrendre váltunk
Pontosabban ez történhet, hiszen óriási lehet a különbség a növényi étrendek között is. Azt már az elején le kell szögezni, hogy az egyoldalú táplálkozás mindenképpen valamiféle hiányállapothoz vezet. Így tehát az egyik legfontosabb kérdés az, hogy megkaphat-e mindent a szervezetünk, ha kerüljük a húst, tejtermékeket, tojást, halat. A másik pedig, hogy mi mindentől szabadul meg az állati eredetű élelmiszerek nélkül.
A vega életmód meglepő előnye
A tudósok már eddig is hangsúlyozták, hogy több növényi eredetű táplálékot kellene fogyasztanunk, a hússal pedig nem ártana óvatosabban bánni az egészségünk érdekében. Nemrég egy tajvani egyetem kutatói is felhívták a figyelmet a vegetarianizmus meglepő előnyére.
Gyógyszerkereső
Reggelig a déli tájakon és az Alföldön túlnyomóan derült lesz az ég, ugyanakkor északkeleten több lesz a felhő, és még előfordulhat néhol zápor, zivatar. Az északi országrészben és a Dunántúl nagy részén rétegfelhőzet takarja az eget, párás, foltokban ködös idő lesz, de napkeltét követően javulnak a látási viszonyok. Napközben a felhőzet szakadozik, gomolyosodik, mindenhol kisüt több órára a nap. Délután főként az északkeleti tájakon alakulhat ki kevés helyenként zápor, zivatar. A délnyugati szél olykor megélénkül, de zivatarok környezetében erős, viharos lökések is lehetnek. A hőmérséklet délután 22 és 28, késő este 15, 20 fok között változik. Orvosmeteorológiai szempontból kifejezetten szerencsés helyzet alakult ki mostanra.