Ez történik a testünkkel, ha növényi étrendre váltunk

Pontosabban ez történhet, hiszen óriási lehet a különbség a növényi étrendek között is. Azt már az elején le kell szögezni, hogy az egyoldalú táplálkozás mindenképpen valamiféle hiányállapothoz vezet. Így tehát az egyik legfontosabb kérdés az, hogy megkaphat-e mindent a szervezetünk, ha kerüljük a húst, tejtermékeket, tojást, halat. A másik pedig, hogy mi mindentől szabadul meg az állati eredetű élelmiszerek nélkül.

Az nyilvánvaló, hogy egyfajta növényi étrend is lehet egészségtelen. Hiszen ha tésztán és kenyéren élünk, és nem eszünk se zöldségeket, se gyümölcsöket, a hüvelyesekről és magvakról nem is beszélve, akkor hiába hangoztatjuk, hogy csak az egészségesnek kikiáltott növényi eredetű ételeket fogyasztjuk, közel sem táplálkozunk egészségesen. Fontos tehát tisztában lenni azzal, hogy a növényi étrend tudatosságot és tájékozottságot igényel ahhoz, hogy ne rejtsen magában veszélyeket, és hogy minden szükséges tápanyaggal ellássuk a szervezetünket. Merthogy ez igenis lehetséges.

A növényi étrend előnyei

Miben más a vegetáriánus étrend, mint a vegánok táplálkozása? Részletek itt.

Már első látásra is magától értetődő, hogy zsiradékokból növényi olajokkal sokkal jobbakat vehetünk magunkhoz, mint állati eredetűekkel. Ezen kívül a zöldségekben és gyümölcsökben gazdag étrend bőven tartalmaz a jól működő emésztéshez elengedhetetlen rostokat is. Ha pedig mindezeket gyakran fogyasztjuk, olyan vitaminokhoz is hozzájuttatjuk a szervezetünket, amelyeket állati eredetű ételekkel nem tudnánk biztosítani. Ráadásul antioxidánsokkal is jobban el tudjuk látni a testünket.

Zsiradékok

Az olajok főleg egyszeresen és többszörösen telítetlen zsírsavakból állnak, amelyek sokkal egészségesebbek, mint az állati eredetű zsiradékok, amelyekben nagy mennyiségű telített zsírsav található. Ez ugyanis növeli a vér koleszterinszintjét, így a szív- és érrendszeri betegségek kockázatát is. Ha viszont a növényi olajokat részesítjük előnyben, nemcsak a szívünket védjük, de sok más hasznos tápanyagot is bejuttatunk a szervezetünkbe. A napraforgóolaj, amely az egyik legelterjedtebb hazánkban, sok E-vitamint tartalmaz. A dél-európai országok legkedveltebb olaja, az olíva, rákmegelőző hatású, javítja a belek, főleg a vastagbél állapotát, belülről táplálja a bőrünket és a hajunkat, és tisztítja a májunkat.

A teljes értékű növényi étrendnek sok jótékony hatása ismert
A teljes értékű növényi étrendnek sok jótékony hatása ismert. Fotó: iStock

A kukoricaolaj gazdag flavonoidokban és káliumban, a hidegen sajtolt tökmagolaj csökkenti a prosztata jóindulatú megnagyobbodása által okozott kellemetlen tüneteket, de a menopauzától szenvedőknek is segít, valamint gyorsítja a szervezetben lévő gyulladásos megbetegedések gyógyulását. Egyre több helyen kapható lenmagolaj is, amelyet elsősorban emésztési problémák és cukorbetegség megelőzésére, vérnyomásproblémák és ízületi panaszok kezelésére, valamint az immunrendszer erősítésére ajánlanak.

Rostok

A rostok először feleslegesnek is tűnhetnek az egészségünk szempontjából, hiszen alapvetően nem emésztjük meg őket. A szerepük azonban ennek ellenére rendkívül fontos, ugyanis miközben végigmennek a tápcsatornán, megkötik a káros anyagokat, és lassítják a szénhidrátok felszívódását, ezáltal hosszú ideig tartó teltségérzetet biztosítanak. Amennyiben nem fogyasztunk rostokat, székrekedés, valamint más egyéb betegség is kialakulhat a testünkben, ilyen például a vastagbéltumor, az elhízás, a cukorbetegség, valamint a divertikulózis , azaz a vastagbél zsákszerű kiöblösödése.

Vitaminok és antioxidánsok

Olyan vitaminokat nem ismer a tudomány, amelyek csak és kizárólag állati eredetű élelmiszerekben találhatóak meg, olyanokat viszont igen, amelyek csak vagy túlnyomórészt növényi eredetű élelmiszereken keresztül kerülhetnek be a szervezetünkbe. Ilyen például az E-vitamin, amelynek főleg a napraforgó-, olíva- és kukoricaolaj, valamint a mandula a forrása. Vagy az F-vitamin, amelyet ma már inkább "esszenciális zsírsavak" néven emlegetünk, és amelyet ugyancsak a növényi olajokból és a diófélékből tudunk felvenni. A tojás, a tej és a hús tartalmaz ugyan valamennyi K-vitamint, de csak nagyon keveset, inkább a sötétzöld színű leveles zöldségeken keresztül juttathatjuk be a testünkbe. És itt van még a C-vitamin, amelyet érdekes módon néhány állati belsőség, mint például a máj és a vese, kis mennyiségben tartalmaz, mégis elsősorban nyers zöldségeken és gyümölcsökön keresztül tudjuk magunkhoz venni. Az antioxidánsok között is találunk olyat, amelyet csak növényi eredetű élelmiszerek tartalmaznak. Ilyenek a rákmegelőző, antibakteriális és gyulladáscsökkentő hatású flavonoidok. Leginkább a hagyma, a spenót, a zeller, az eper, a szeder és az alma gazdag flavonoidokban.

A fehérjék

Az állati eredetű fehérjével az a legnagyobb baj, hogy a modern kor embere olyan nagy mennyiségben fogyasztja, ami már káros. A szervezet nem tudja maradéktalanul feldolgozni, ezért csak részlegesen bomlik le, a baktériumflóra ezért a rothasztó baktériumok irányába tolódik el. Ez pedig számos gyulladásos betegség oka lehet.

Összefoglalva tehát, amennyiben tudatosan összeállított növényi étrendre térünk át, sok jót teszünk a testünkkel. Mindenekelőtt megelőzünk rengeteg kóros elváltozást, de csökkenthetjük a már meglévő betegségünk tüneteit, könnyebbé válik az emésztésünk, megszabadulhatunk a túlsúlyunktól, és nemcsak az alakunk lesz szebb, hanem a bőrünk is.

Egyre nagyobb teret hódít az állati eredetű termékek fogyasztásának mellőzése. Mindazoknak pedig, akik erre törekednek, remek választás lehet a Flora margarin, hiszen tökéletesen beilleszthető az egészséges, változatos étrendbe. Mivel egészséges magvakból kinyert olajokból készül, így természetes formában tartalmaz Omega 3 és 6 zsírsavakat. Mindennek köszönhetően szívbarát termék, nem tartalmaz sem mesterséges aromákat, sem színezékeket. (X)

A cikk megjelenését a Flora margarin szponzorálta.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +17 °C
Minimum: +6 °C

A gomolyfelhők lassanként feloszlanak, ugyanakkor nyugat felől váltakozó vastagságú fátyolfelhőzet sodródik fölénk. Jobbára mérsékelt marad a délire forduló légmozgás. Késő estére 7 és 12 fok közé csökken a hőmérséklet. Fronthatásra a szombati nap során nem kell számítani.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra