Testképzavar
Evészavarok: a leggyakoribb tünetek
A pszichés alapú táplálkozási zavarok egyre gyakoribbak, s lassan a köztudatba is beszivárognak, hiszen ha máshogyan nem, a filmekben, a médiában vagy hallomásból könnyű összetalálkozni velük. Az alábbiakból kiderül, hogy melyik zavarnak mi is a lényege.
Evészavar férfiaknál: mi az az inverz anorexia?
"Ahogy elkezdtem a testépítést, borzasztó nagy változáson mentem át: 58 kilóról két-három hónap alatt ilyen 75 kilóra fejlődtem" - nyilatkozza egy most már száz kiló feletti izomkolosszus, aki ha belenéz a tükörbe, még mindig elégedetlen.
Gyors fogyás szülés után. Ezért veszélyes
Nagy-Britanniában kampányt indítottak annak érdekében, hogy a kismamák nyugodtabban és lassabban fogyjanak le a szülés után. Az a cél, hogy az anyák ne szorongjanak, az újszülöttre figyeljenek és ne a felszedett kilókra. A negatív testkép-attitűdöt a gyermek is örökölheti, különösen a lányok.
Gyógyszerkereső
Az ország keleti felén derült az ég, de másutt is sok lesz a napsütés a gomoly-, illetve fátyolfelhők mellett. Hazánk nyugati, délnyugati felén helyenként kialakulhat zápor, zivatar. Az északkeleti, északi szél a Dunától keletre több helyen megélénkül. Késő estére 12 és 18 fok közé hűl le a levegő. Hiába erős lesz a napsugárzás, ma a hidegfrontra érzékenyek készüljenek!