Meghalt a férfi, aki elsőként élhetett disznóvesével

Két hónapig tartotta életben a génmódosított szerv.

62 éves korában meghalt Richard „Rick” Slayman, az első ember, akinek genetikailag módosított disznószívet ültettek be – írja a The Guardian. A műtét két hónappal korábban történt, a Massachusettsi Kórház szerint azonban nem a transzplantáció okozta a halált.

Eddig csak agyhalottak kaptak állati vesét

Disznóvese beültetésével korábban is kísérleteztek már, de csak agyhalott embereken. Slayman volt az első páciens, aki nem kómában feküdt a műtét előtt. A férfinek már volt egy veseátültetése 2018-ban, de tavaly óta vissza kellett járnia dialízisre, mert a beültetett szerv működése is elkezdett leállni. Az orvosok ekkor javasolták neki a disznóvese transzplantációt.

A xenotranszplantáció emberi betegek állatokból származó sejtekkel, szövetekkel vagy szervekkel történő gyógyítására utal. Az ilyen erőfeszítések sokáig kudarcot vallottak, mert az emberi immunrendszer azonnal elpusztította az idegen állati szöveteket. A legújabb kísérleteket olyan sertésekkel végezték, amelyeket úgy módosítottak, hogy szerveik jobban hasonlítsanak az emberi szervekre.

Slayman családja közleményben mondott köszönetet az orvosoknak. „Óriási erőfeszítéseiknek köszönhetően a családunk még hét hetet tölthetett Rickkel, és az ez idő alatt szerzett közös emlékeink örökké velünk lesznek” – írják. Közleményük szerint Slayman részben azért vetette alá magát a műtétnek, hogy reményt adjon mindazoknak, akik transzplantációra várnak.

Ő volt az első ember, aki sertésszívet kapott. 

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +4 °C
Minimum: -3 °C

Délnyugaton is a legtöbb helyen kiderül az ég, eközben azonban északkeleten, keleten csak lassan oszladozik az érkezett felhőzet, arrafelé maradhatnak felhős tájak. Egyes helyeken - nagyobb eséllyel a Duna-Tisza közén - párásság, foltokban zúzmarás köd is képződhet. Csapadék nem várható. Az északnyugati szelet az északnyugati, északi tájakon néhol élénk lökések kísérhetik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -5, 0 fok között valószínű, de a fagyzugokban ennél több fokkal hidegebb is lehet. Időjárásunkat ezekben a napokban anticiklon alakítja. Számottevő fronthatás legközelebb vasárnap érvényesülhet, amikor észak felől egy hidegfront éri majd el várhatóan a térséget.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!