Szexuális Aktivitás
Milyen következményei lehetnek a szexmentes életnek?
A szex az életünk számos aspektusára hatással van: azon kívül, hogy az egyik legfontosabb fiziológiai igényünk és társas életünknek is fontos eleme, még az önbecsülésünk is nőhet általa. Mégis, emberek milliói élik úgy felnőtt életük mindennapjait, hogy egyáltalán nem létesítenek szexuális kapcsolatokat.
Sikeresebbek, akik sokat szexelnek
Korábban az Oregon Állami Egyetem a Journal of Management szaklapban tette közzé annak a kutatásnak az eredményeit, amelyben 159 kapcsolatban illetve házasságban lévő ember szexuális szokásait vizsgálták. A kutatásban részt vevők két héten át minden nap beszámoltak a szakembereknek a nemi életükről illetve a hangulatukról.
Gyógyszerkereső
A nap nagy részében közepesen vagy erősen felhős idő valószínű az északkeleti harmadban a legtöbb napsütéssel. Csak helyenként fordulhat elő kisebb eső, zápor. Estétől délnyugat felől kiterjedt csapadékzóna érkezik záporokkal, zivatarokkal. A délkeleti, keleti szél sokfelé megélénkül, a Győr-Szeged szélcsatornában meg is erősödik, amit néhol viharos lökések kísérhetnek. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 20 és 26 fok között várható, a nyugati határnál ennél kissé hűvösebb maradhat az idő. Fronthatásra napközben nem kell számítani.