Szavazás
Csak így szavazhatnak a fogyatékkal élők
Ma 16 óráig kérhet mozgóurnát a helyi jegyzőtől a mozgásában egészségi állapota, fogyatékossága, illetve fogva tartása miatt gátolt választópolgár, ezt követően már csak a szavazás napján, a szavazatszámláló bizottságtól lehet mozgóurnát kérni.
Így szavazhatnak a fogyatékkal élők
A választási eljárásról szóló törvény alapelvei között jelenik meg a fogyatékossággal élő választópolgárok joggyakorlásának segítése: a szavazáshoz például Braille-szavazósablont vagy mozgóurnát igényelhetnek, ennek határideje csütörtökön jár le.
Harmadszor osztják ki a LélekPillangó életműdíjat
A LélekPillangó Alapítvány kezdeményezésére már harmadszor dönthetünk arról, ki a legérdemesebb arra, hogy a közönségszavazáson odaítélt életműdíjban részesüljön. Az elmúlt két évben Popper Péter és Szepes Mária nyerte el ezt az elismerést.
Gyógyszerkereső
Gomolyfelhős időre van kilátás, miközben délnyugat felől megnövekszik a fátyolfelhőzet. A Dunától keletre alakulhatnak ki elszórtan záporok, zivatarok. A délkeleti, keleti szél sokfelé megélénkül, zivatarok környezetében erős, viharos lökések is lehetnek. Késő estére 10 és 19 fok közé hűl le a levegő. Fronthatásra napközben nem kell számítani.