
Sportteljesítmény





Vasszükséglet sportolás mellett: figyelni kell rá
Vashiány nemtől és életkortól függetlenül bárkit érinthet. A többi között veszélyeztetett csoportba tartoznak az aktívan sportolók és az nehéz fizikai munkát végzők. Az alábbiakban összefoglaljuk, mire kell figyelnünk a vasbevitelnél aktív sportolás mellett.


A táplálkozás így hat a sportteljesítményre
Annak érdekében, hogy a sportoló - legyen szó hobbi- vagy élsportolóról - a lehető legjobb teljesítményt tudja elérni, kiemelten fontos, hogy az étrendje minden szempontból megfelelően legyen összeállítva. Szakértőt kérdeztünk a sporttáplálkozás lényeges elemeiről.

Gyógyszerkereső
A gomolyfelhőkből az északkeleti, keleti harmadban, illetve a nyugati, északnyugati tájakon fordulhat elő zápor, zivatar. Egyre többfelé északnyugatira fordul, és több helyen megélénkül a szél. Éjszaka nyugat felől szakadozott felhőzet érkezik, ezért változóan, időszakosan erősen felhős időre van kilátás. Késő estére a legtöbb helyen megszűnik a csapadék, de néhol még hajnalban is előfordulhat zápor, zivatar. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 17, 22 fok között alakul, de az északi völgyekben hidegebb lesz. Fronthatástól ma sem kell tartani.