Pihentető Alvás
Milyen szerepe van a ringatásnak elalváskor?
Szervezetünknek szüksége van a pihenésre. Immunrendszerünk működését, inzulintermelésünket (és ezáltal a megfelelő vércukorszint beállítását), idegrendszerünket és agyműködésünket is alapvetően jótékonyan befolyásolja, ha eleget és elég mélyen alszunk. Nem mindig sikerül ez azonban, ezért is fontos, hogy megfelelő módszereket találjunk az elalvásra és hogy "hatékonyan" pihenjünk, azaz elérjük a mélyalvás állapotát.
Gyógyszerkereső
A fátyol-, majd a déli óráktól képződő gomolyfelhők mellett napos idő valószínű. Északkeleten, keleten fordulhat elő néhol zápor, esetleg egy-egy zivatar. A délnyugati szél megélénkül, több helyen meg is erősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 24 és 28 fok között várható. Késő estére 15 és 21 fok közé hűl le a levegő. Az előrejelzések szerint napközben melegfronti hatás várható, ami miatt a frontérzékenyek tünetei felerősödhetnek.