Appok, amelyekkel jó felébredni

Ön még mindig hagyományos vekkerórára ébred? Vagy már az okostelefonján állított be egy kellemesebb ébresztődallamot? A mai mobilok már ennél is többre képesek: gyakorlatilag amatőr alváslaborként lehet használni őket.

Bár ezek az appok nem képesek kiváltani az alváslaborokban használt professzionális eszközöket, speciális (többnyire fizetős) alkalmazásokkal egészen hatékony alvásmonitorozó eszközzé alakíthatók.

alvászavar, applikáció

Szenzorain keresztül figyel a mobilunk

A mai okostelefonok ugyanis egy sor olyan szenzorral vannak felszerelve, amelyek alkalmassá teszik őket az alvásunk megfigyelésére: a bennük lévő mozgásérzékelőn keresztül például érzékelik, ha az ágyban mozgunk (már ha a telefont is az ágy szélére helyezzük). Ez természetesen azt igényli, hogy a telefonunk folyamatosan működjön, ne pedig készenléti módban várakozzon, ezért mindenképp ajánlott az ilyen appok használata során töltőre dugni a készüléket. Nagy érzékenységű mikrofonjukon át is tudnak figyelni, és automatikusan felveszik, ha horkolunk, bizonyítékként pedig reggel egymás után sorra meghallgathatjuk a rövid felhorkantásainkat és a hosszú hortyogásokat is. Ezek akár kiindulópontot adhatnak ahhoz is, hogy később szakorvosnál kivizsgáltassuk az esetleges alvási apnoénkat.

A pihentető alvás testi és lelki egészségünk szempontjából is elengedhetetlen fontosságú. Mely tényezők ronthatják el az éjszakánkat? A témát alábbi cikkünkben dolgoztuk fel.

Emellett az újabb appok egyfajta "szonárként", hangradarként is képesek működtetni a telefont: az emberi fül által nem hallható hanghullámokat bocsátanak ki a telefon hangszóróján, a mikrofonokon keresztül pedig ezek visszaverődését vizsgálják, amellyel a légzésünk ritmusát képesek megállapítani - persze ehhez megfelelő pozícióban (például az ágyunk melletti éjjeliszekrényen, mikrofonnal a testünk felé) kell lennie a készüléknek, de az elhelyezést az appokban elmagyarázzák.

Ezt a funkciót akkor érdemes csak használni, ha van az ágy mellett optimális rálátást biztosító éjjeli szekrény, egyébként használható helyette az ágyra helyezett készülék a zajokat figyelő mikrofonnal. Érdekesség, hogy az egyes alvásfigyelő appok különbözőek: van, amelyik esetében képernyővel lefelé, máskor pedig azzal felfelé kell elhelyeznünk a telefonunkat.

Külső kütyüvel a még hatékonyabb mérésért

Nehéz lenne eldönteni, hogy egyik vagy másik technológia hatékonyabb-e az alvásmonitorozáshoz, általában a szenzorok használatát kombinálva alkalmazzák ezek az appok: tehát nemcsak a mozgásérzékelővel figyelik a mozgásunkat, hanem a mozgolódás zaját is keresik. A hatékonyságot általában külső eszközök alkalmazásával javíthatjuk: a legismertebb alvásmonitorozó appok (például a Sleepscore) például az Apple Watchcsal és egyéb, iOS-es és androidos készülékekkel kompatibilis fitneszpántok, okosórák jelentős részét támogatják. Egy másik lehetséges út, ha a párna alá helyezhető szenzort használunk, ilyen például a Withings Sleep nevű wifis kütyü.

Ezeket az appokat próbálja ki!

Ha csak az a cél, hogy kiderítsük, valóban szoktunk-e éjszaka horkolni (és ha igen, mennyire és milyen hosszan), szerencsére egy ingyenes app segít ezt megállapítani: a Do I Snore or Grind app (iOS, Android) azt is elárulja, ha éjszaka szoktuk csikorgatni a fogainkat.

A SleepScore (Android, iOS): app már teljes körű alvásmonitorozást kínál. Egyaránt elérhető Androidra és iPhone-ra/iPadre is. Sajnos ez egyben a legdrágább is, vagy havi 2100 forintot, vagy 17500 forintos éves díjat kér készítője a prémium funkciók használatáért. Szerencsére a fő funkciók teljesen ingyen is elérhetők benne, ekkor azonban csak az utolsó 7 napban gyűjtött alvásadatokat (például hogy egy adott napon az egyes alvásfázisokban mennyi időt töltöttünk) menti el a rendszer. A fizetős verzióban a használat megkezdésééig visszamenőleg minden alvásunk visszakereshető és az app (angol nyelven) javaslatokat is ad alvásunk jobbá tételéhez és az orvosnak megmutatható riportot is lehet készíttetni vele. Ehhez egy rövid tesztet is ki kell tölteni, ahol megadhatjuk, hogy mi a célunk: például könnyebb elalvás, hosszabb alvás, vagy mélyebb alvás. Ha úgy állítjuk be, beépített ébresztője a megadott intervallumon belül a legideálisabb alvásfázisba kísérel meg ébreszteni (például reggel fél 7 és 7 óra között). Az alkalmazás pontozza az alvásainkat, és arra is figyelmeztet, ha ideje elmennünk lefeküdni.

applikáció

A SleepCycle (Android, iOS) app is elérhető androidos készülékekre és iPhone-ra is, ráadásul tud magyarul is. A telepítés után 30 napon át ingyenes próba keretében használhatjuk az alkalmazás prémiumfunkcióit, így például a horkolásfigyelőt (amely fel is veszi az éjszakai hangokat). Az androidos felhasználóknak arra érdemes figyelnie, hogy a 30 nap letelte előtt, ha nem szüntetjük meg az előfizetést (akár rögtön a próba elindításakor) a Google Playen, azonnal aktiválódik a 9990 forintba kerülő éves előfizetés. IOS-en szerencsére ezt nem tapasztaltuk, és ott 1390 forintos havi, 2690 forintos negyedéves, és 8290 forintos éves előfizetés is elérhető.

Ingyen azonban csak alapszintű grafikont kapunk, a hosszabb időszakra vonatkozó alvástrendek eléréséhez előfizetést kell venni. Ez is támogatja a "szonárfunkciót", de ha nincs szekrényünk, az ágyra helyezett telefonnal is tud működni. Érdekes funkció, hogy az appban a világ különböző régióiban élő emberek átlagához hasonlíthatjuk saját statisztikáinkat.

applikáció

A harmadik népszerű alvásfigyelő alkalmazás a Sleep as Android (Android), amely csak Androidra érhető el, ami ugyancsak tud magyarul. Nagy előnye, hogy a prémium funkciókat egyszeri 1999 forintos díjért lehet aktiválni, nem kell előfizetni semmire. A másik két társához hasonlóan ezzel az appal is fel tudjuk vetetni a horkolásunkat és egyéb zavaró zajokat, és egy sor okosórával, fitneszpánttal is kompatibilis. Ugyancsak támogatja az optimális időpontban történő ébresztést, menüjében pedig kiválasztható, hogy a mozgásérzékelőt vagy a "szonárt" funkciót szeretnénk használni. Extraként még olyan fényterápiás funkciót is beépítettek az appba, amely segít a jetlag elkerülése érdekében felkészülni arra, ha több időzónával távolabb utazunk. Ezt egyébként annyi nappal hamarabb kell megkezdeni, ahány órányi eltérés lesz a célállomás időzónájában otthonunkhoz képest. A kockább lelkületű felhasználók ebből az appból akár okosizzót, okoslámpát is vezérelhetnek a napfelkelte szimulálásához.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

Délnyugat felől tovább folytatódik a felhősödés, ezzel együtt a csapadékhajlam is fokozatosan növekszik. A délnyugati szelet országszerte erős, több helyen viharos lökések kísérik. Késő estére 9 és 15 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra