Olimpia
Tilos a riói csapvízből inni
Brazíliában, a nyári olimpiai játékok helyszínére utazók kizárólag palackozott vizet vagy jól zárt műanyag dobozban kapható pasztőrözött gyümölcslevet fogyasszanak - hívta fel a figyelmet a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) vendéglátás- és étkeztetésfelügyeleti osztály vezetője csütörtökin az m1 aktuális csatornán.
Hogyan jut be egy sportág az olimpiára?
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) szerdai döntése alapján a gördeszkázás, a hullámlovaglás, a sportmászás, a karate és a baseball/softball lesz ott új belépőként a 2020-as tokiói nyári játékokon. De hogyan juthat be egy-egy sportág az amúgy is zsúfolt olimpiai versenyprogramba?
Gyógyszerkereső
Kora délelőttig a délnyugati, nyugati országrészben erősen felhős vagy borult lesz az ég, és eső, zápor is előfordul. ezt követően ott is csökken a felhőzet, és mindenhol napos időre van kilátás gomolyfelhőkkel. A déli országrészben lehet több gomoly, amelyekből délután ott záporeső is kialakulhat. Időnként megélénkül a keleties szél. A hőmérséklet délután 21 és 26, késő este 10, 19 fok között várható. Időjárási frontok napközben nem okoznak kellemetlenséget.