Tilos a riói csapvízből inni

Brazíliában, a nyári olimpiai játékok helyszínére utazók kizárólag palackozott vizet vagy jól zárt műanyag dobozban kapható pasztőrözött gyümölcslevet fogyasszanak - hívta fel a figyelmet a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) vendéglátás- és étkeztetésfelügyeleti osztály vezetője csütörtökin az m1 aktuális csatornán.

Zoltai Anna kiemelte, hogy Brazíliában mások a higiéniás viszonyok, mint Európában. Példaként említette, hogy bár a dél-amerikai országban van vezetékes víz, ez nem ívóvíz tisztaságú, ezért fogyasztása kockázatos. Hangsúlyozta: sem az ivóvíz fogyasztását, sem a csapvíz használatát (fogmosásra, gyümölcsök mosására, jégkocka készítésre vagy zöldségek gyümölcsök fogyasztás előtti mosására) nem ajánlja.

A vezetékes ivóvíz helyett palackos vizet vagy gyümölcslevet tanácsos fogyasztani Rióban

Ha csapvízzel mosnak kezet, akkor minden esetben használjanak fertőtlenítő szappant - tette hozzá. Arra is felhívta a figyelmet, hogy a brazil városba látogatók ne vásároljanak utcai árusoktól élelmiszert, étkezések alkalmával pedig keressenek jó nevű európai szintű szállodát és ott is elsősorban a forrón, frissen készült termékeket válasszák. Ha bárki általános gyomor-bélrendszeri problémákat tapasztal - hányás, hasmenés , láz, rossz közérzet, hőemelkedés, émelygés - akkor célszerű orvoshoz fordulni - tette hozzá.

A zikavírus miatt senkinek, sem versenyzőnek, sem szurkolónak nem kell távol maradnia a riói olimpiáról, terhes kismamáknak azonban nem tanácsos kiutazni Brazíliába - hangsúlyozta Szentes Tamás országos tisztifőorvos. Hogy miért, arról az alábbi cikkünkben írtunk!

Az is ajánlatos a szakember szerint, hogy a Rio de Janeiróba utazók egészség és baleset biztosítást kössenek. A Nébih honlapján további információk olvashatóak a témában - mondta.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

A fátyol- és átmenetileg megnövekvő gomolyfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, déli szelet élénk, a nyugati országrészben erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon helyenként viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 18 és 24 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra