Nemi Vágy
Mikor hasznos az önkielégítés?
„Ne becsüld le a maszturbálást, az tulajdonképpen szex valakivel, akit igazán szeretsz!” – mondta Woody Allen egyszer, és talán volt igazsága benne, nem is kevés. Az emberek ugyanis gyakran nagyobb élvezetet éreznek önkielégítés közben, mint amikor a partnerükkel vannak együtt.
Gyógyszerkereső
Olvassa el aktuális cikkeinket!
Online csalás: ezeknek a trükköknek sose dőlj be
Az elmúlt időszakban több esetben is online csalás miatt kellett nyomozást indítania a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányságnak. Az egyenruhások éppen ezért összegyűjtötték, melyek a leggyakoribb módszerek, amelyekkel az elkövetők megkárosítják gyanútlan áldozataikat.
A napsütés mellett az ország középső, majd délután inkább keleti felén erőteljesebb lesz a gomolyfelhő-képződés és napközben főként ott lehet záporok, zivatarok kialakulására számítani, ugyanakkor este a Dunántúlon is előfordulhat csapadék. A Dél-Alföldön heves zivatar kialakulására is van esély. A délies szél csak néhol élénkül meg, zivatarok környezetében azonban viharos lökések is lehetnek. A legmagasabb nappali hőmérséklet 22 és 29 fok között változik, északkeleten marad hűvösebb az idő.