Melatonin
Így fog jobban aludni
Gyermekkorunkban egy napunk 10-12 óráját, felnőtt korunkban a nap 7-8 óráját fordítjuk alvásra: eszerint 60 éves korunkig mintegy 200 ezer órát alszunk. Ha ennél kevesebbet, az agyunkra és testünkre is igen rossz hatással van. Adott tehát a kérdés: mivel biztosíthatjuk, hogy tényleg jól és jót aludjunk?
Rossz szokások, amelyek miatt folyton fáradtak vagyunk
Ha valaki keveset alszik, természetesen fáradtabbnak fogja érezni magát, és nehezebben tud teljesíteni a munkahelyén, a magánéletében is morcosabb lesz. De mi van azokkal, akik végigalusszák az éjszakát, mégis kimerültnek érzik magukat?
Gyógyszerkereső
Olvassa el aktuális cikkeinket!
Online csalás: ezeknek a trükköknek sose dőlj be
Az elmúlt időszakban több esetben is online csalás miatt kellett nyomozást indítania a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányságnak. Az egyenruhások éppen ezért összegyűjtötték, melyek a leggyakoribb módszerek, amelyekkel az elkövetők megkárosítják gyanútlan áldozataikat.
A napsütés mellett az ország középső, majd délután inkább keleti felén erőteljesebb lesz a gomolyfelhő-képződés és napközben főként ott lehet záporok, zivatarok kialakulására számítani, ugyanakkor este a Dunántúlon is előfordulhat csapadék. A Dél-Alföldön heves zivatar kialakulására is van esély. A délies szél csak néhol élénkül meg, zivatarok környezetében azonban viharos lökések is lehetnek. A legmagasabb nappali hőmérséklet 22 és 29 fok között változik, északkeleten marad hűvösebb az idő. Orvosmeteorológiai szempontból kifejezetten szerencsés helyzet alakult ki mostanra.