Májrák
Betegségleírások
David Bowie a végsőkig küzdött a májrákkal
Gyászol az egész világ - januárban Lemmy Kilmister után David Bowie, a modern kor egyik legnagyobb zenei legendája hunyt el 2016. január 10-én. A híresztelések szerint Bowie 18 hónapig küzdött a májrákkal, mindezt pedig az a belga színházi rendező, Ivo van Hove is megerősítette, akivel Bowie együtt dolgozott Lazarus című, tavaly decemberben a Broadwayen bemutatott musicaljén. Hove elmondása szerint Bowie elárulta neki, hogy túlságosan beteg ahhoz, hogy minden próbán megjelenjen.
Gyógyszerkereső
Olvassa el aktuális cikkeinket!
Pollenek: egy fűnyírás is panaszokat okozhat most
Az utóbbi hetek időjárás kedvezett a lágyszárú növények, köztük a pázsitfűfélék fejlődésének. Emiatt egyre erősebb pollenterhelésre számíthatnak az allergiások és asztmások – figyelmeztetett a Nemzeti Népegészésgügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK).
A fátyol-, majd a déli óráktól képződő gomolyfelhők mellett napos idő valószínű. Északkeleten, keleten fordulhat elő néhol zápor, esetleg egy-egy zivatar. A délnyugati szél megélénkül, több helyen meg is erősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 24 és 28 fok között várható. Késő estére 15 és 21 fok közé hűl le a levegő. Az előrejelzések szerint napközben melegfronti hatás várható, ami miatt a frontérzékenyek tünetei felerősödhetnek.