Már nem az alkoholtól kell félteni a májat

2030-ra az elhízás lesz az elsődleges oka a májrák kialakulásának, a zsírmáj gyulladása vezet már ma is sok esetben a megbetegedéshez. Erről a Semmelweis Egyetem Onkológiai Központjának igazgatója beszélt az Inforádiónak.

Legtöbben a B- vagy C-típusú hepatitis-fertőzést, illetve a túlzott alkoholfogyasztást tartják a májrák elsődleges rizikófaktorának, pedig egyre inkább terjed az úgynevezett zsíros máj betegség - mondta el az Inforádiónak Dank Magdolna, a Semmelweis Egyetem Onkológiai Központjának igazgatója. Az elhízás, az inzulinfüggő cukorbetegség és az inzulinrezisztencia mint kísérőbetegség hozzájárulhat a májrák kialakulásához. Korai felnőttkorban az elhízás 2,5-3,5-szeresére tudja megemelni a betegség kialakulásának kockázatát.

Már nem az alkohol, hanem az elhízás a májunk legnagyobb ellensége

Már nem az alkohol, hanem az elhízás a májunk legnagyobb ellensége

Ráadásul korai stádiumában a májrák semmilyen tünetet nem okoz, ezért a túlsúlyos emberek számára a rendszeres szűrővizsgálat kiemelten fontos. "Amikor a májrák panaszt okoz, már előrehaladott betegségként van jelen. A májban lévő zsír felmérése, a gyulladásos folyamat megtalálása nagyon fontos, ebben a háziorvosoknak is nagy a szerepe" - hangsúlyozta a Semmelweis Egyetem Onkológiai Központjának igazgatója.

A májrák viszonylag ritka, az összes daganatos megbetegedés nagyjából 3 százalékát adja. Kialakulásáról és kezeléséről az alábbi cikkünkben olvashat bővebben!

Életmódunkban már kisebb változtatásokkal is sokat segíthetünk testsúlyunk, így egészségügy megőrzéséért. Némi testmozgást minden nap beiktathatunk az életünkbe: szálljunk le egy megállóval hamarabb a buszról, esetleg lift helyett használjuk a lépcsőt. Étkezésünket pedig tanácsos úgy megváltoztatni, hogy ne a finomított lisztek, kenyérfélék képezzék a táplálkozásunk alapját.

Forrás: Inforádió

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +18 °C

Hazánk északi és nyugati részén megnövekszik a felhőzet, és itt az éjszaka folyamán helyenként zápor, zivatar is előfordulhat. Délen, délkeleten még nagyrészt derült vagy gyengén felhős idő várható. A légmozgás döntően mérsékelt marad, de a Kisalföldön és az Alpokalján már lehetnek élénk lökések az északnyugatira forduló szélből.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 15, 22 fok között alakul, de északnyugaton, valamint a vízpartokon, magasan fekvő helyeken ennél pár fokkal melegebb, a hidegre hajlamos helyeken hűvösebb is lehet. Mivel még mindig egy anticiklon határozza meg a térségünk időjárását, fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A nők 80 százalékát érinti, mégis kevesen tudják, mit kell tenni vele – Teszteld a tudásodat! Tisztában vagy a változókori hőhullámok rizikófaktoraival, tüneteivel és kezelési lehetőségeivel? Kvízünkben most letesztelheted a tudásodat!
kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!