Koronavírus Diákok
Koronavírus: kevésbé félnek a diákok, mint tavaly
Ma már jóval kevésbé aggódnak a koronavírus-járvány miatt a magyar egyetemisták, mint tavaly novemberben. A maszk megelőző hatásában továbbra is bíznak, minden más korlátozást azonban jellemzően túlzónak tartanak - derült ki egy felsőoktatási intézmény felméréséből.
Koronavírus: több osztály is karanténba került
Több iskolában is felütötte a fejét a koronavírus-fertőzés Kazincbarcikán, ezért karatént rendeltek el az érintett osztályok esetében - közölte Szitka Péter polgármester. A megbetegedésekre azonban csak véletlenül derült fény, a tanulókat és tanárokat ugyanis továbbra sem tesztelik rendszeresen.
Koronavírus: jövő héten is oltanak az iskolákban
Visszatérnek jövő héten az oltóorvosok az iskolákba, hogy beadják a második koronavírus-oltásokat a tanév elején beoltott diákoknak. Ez azonban a még beoltatlan 12 év feletti diákok számára is újabb lehetőséget biztosít az oltás felvételére.
Több mint 120 osztály került karanténba Bécsben
A 2021/22-es tanév első hetében 270 tanulónál és 39 pedagógusnál igazolták a koronavírus-fertőzöttséget az osztrák főváros iskoláiban. Így 122 intézményben került legalább egy osztály karanténba - derült ki Bécs Város Külképviseleti Irodájának közleményéből.
Koronavírus: ekkora az átoltottsági arány az iskolákban
Egyedi intézkedések ugyan elképzelhetőek az oktatási intézményekben, rendszerszintű digitális átállásra azonban egyelőre nem készül a kormány. Ennek okakért Maruzsa Zoltán köznevelésért felelős államtitkár a magas átoltottsági arányt nevezte meg.
Fotók: folytatódik a diákok oltása
Augusztus 30-án elkezdődött a 12 év felettiek vakcinázása az oktatási intézményekben és a közeli oltópontokon. Az iskolai oltási akcióra előzetesen 48 ezer diákot regisztráltak a szülők. A kampány a tanévnyitót követően, csütörtökön és pénteken folytatódik.
Gyógyszerkereső
Az összefüggő felhő- és csapadékzóna északkelet felé halad, mögötte a több-kevesebb napsütés mellett erőteljes gomolyfelhő-képződés várható és egy átmeneti szünetet követően délután záporok, zivatarok, néhol akár heves zivatarok is kialakulhatnak, de a Délnyugat-Dunántúlon ekkor már csak kis eséllyel lehet csapadék. Estére a Dunántúl nagy részén kiderül az ég, de északkeleten még lehetnek felhős tájak. A délkeleti, majd délnyugatira forduló szél helyenként megerősödik, zivatarok környezetében viharos lökések is lehetnek. A legmagasabb nappali hőmérséklet a tartósan csapadékos északkeleti tájakon 15 és 20, másutt 21 és 27 fok között várható. Késő estére 9 és 16 fok közé hűl le a levegő. A pénteken érkező ciklon előtt melegebb levegő áramlott a Kárpát-medencébe, ami miatt napközben melegfront érezteti hatását.