Koronavírus: idén újra lesz szóbeli érettségi

Két év kihagyás után újból szerveznének szóbeli érettségiket is. Az Oktatási Hivatal (OH) magyarázata szerint jelenleg nem vonatkoznak rendkívüli szabályok az érettségi vizsgákra, a végzős diákok azonban erősen tiltakoznak a döntés ellen.

Mint ismert, a koronavírus-járvány miatt 2020-ban és 2021-ben kizárólag írásbeli érettségiket szerveztek Magyarországon, azonban idén visszaállhat a korábban megszokott vizsgarend - írta meg az Eduline . A portál kérdésére az Oktatási Hivatal (OH) közölte, hogy jelenleg nincsenek érvényben rendkívüli szabályok az érettségi vizsgákra vonatkozóan.

két maszkos diáklány lefelé tartott hüvelykujjal
A diákok nem örülnek a döntésnek. A kép illusztráció, forrása: Getty Images

A távolságtartás kötelező lesz, a maszk nem

A kormányzat tehát láthatóan azzal számol, hogy két év kihagyás után újból megtartják a szóbeli vizsgákat az írásbeli érettségik után. Az OH már közzé is tette a májusi-júniusi érettségi járványügyi szabályait , és már ebben is kitértek a szóbelikre. Az előírások között szerepel például, hogy az írásbelik során egy teremben maximum 10 vizsgázó tartózkodhat egyszerre, és kötelező biztosítani a minimum 1,5 méteres távolság betarthatóságát.

Így oltják a gyerekeket a COVID-19 ellen - nézze meg a képeket!

A szóbelikkel kapcsolatban nem határoztak meg létszámkorlátot, csupán azt, hogy kerülni kell a csoportosulást és itt is ügyelni kell a távolságtartásra. A maszk viselését központilag nem teszik kötelezővé egyik vizsgán sem - sem a tanároknak, sem a diákoknak -, ezzel kapcsolatban az oktatási intézmények vezetői dönthetnek majd.

Egyik döntés sem aratott osztatlan sikert

A portál szerint egyébként az elmúlt évek szóbeli vizsgáinak elhalasztása is vegyes reakciókat váltott ki. "A diákok egy része örült annak, hogy csak írásbeliznie kell, mások viszont ragaszkodtak volna a szóbelihez, az ugyanis jó javítási lehetőség azoknak, akik az írásbeli vizsgán nem szereztek elég magas pontszámot" - írták. Egy végzős osztály viszont már év elején aláírásgyűjtést indított annak érdekében, hogy idén se tartsák meg a szóbeli érettségiket. A petíciót eddig 12 ezren írták alá.

A diákok szerint azért kellene most is eltörölni a szóbeli vizsgákat, mert bár 2021 szeptembere óta "papíron" jelenléti oktatás van a középiskolákban, az elmúlt hónapokban sokan kerültek karanténba a tanárok és a diákok közül is. Így nem biztosított a megfelelő felkészülés lehetősége.

Több szakértő is bízik abban, hogy hamarosan lecseng a koronavírus-járvány ötödik hulláma Magyarországon. Ennek pontos idejét viszont nehéz megmondani, ahogy azt is, hogy ősszel vajon meg kell-e küzdenünk egy újabb hullámmal .

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +23 °C
Minimum: +5 °C

A kevés gomolyfelhő és az észak, északnyugat felől érkező, helyenként meg is vastagodó fátyolfelhőzet mellett legalább többórás napsütésre van kilátás csapadék nélkül. A délies szél főként az Alpokalján megélénkülhet, máshol általában gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A csúcsérték 22 és 25 fok között alakul. Késő estére többnyire 8 és 14 fok közé hűl le a levegő. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az intim lemosó jobb, mint a tiszta víz. Igaz vagy hamis? – Teszteld higiéniai tudásod! Az intim higiénia kapcsán rengeteg tanácsot hallani, sokszor egymásnak teljesen ellentmondókat is. De vajon mi tesz jót odalent, és mi az, amit jobb lenne elkerülni?
kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.