Ivás
Az alkalomszerű ivás is rombolja a szervezetet
Akár egyetlen alkoholmámoros este is számottevő pusztulást okoz a bélflórában, aminek következtében megemelkedik a vérben a méreganyagok szintje. Erre aztán válaszként immunsejteket termel a szervezet, amelyek a lázzal, a gyulladással és a szövetek roncsolódásával állnak összefüggésben.
Idős hozzátartozók: erre figyeljünk a hőségben!
A szomjúságérzet csökkenésével, a fizikai képességek romlásával nő a kiszáradás veszélye, ahogy öregszünk. A krónikus dehidratáltság azonban növeli az ájulás, a húgyúti fertőzés és a vesekő kockázatát. Segítsük a környezetünkben élő időseket a hőségben!
Gyógyszerkereső
Az összefüggő felhő- és csapadékzóna északkelet felé halad, mögötte a több-kevesebb napsütés mellett erőteljes gomolyfelhő-képződés várható és egy átmeneti szünetet követően délután záporok, zivatarok, néhol akár heves zivatarok is kialakulhatnak, de a Délnyugat-Dunántúlon ekkor már csak kis eséllyel lehet csapadék. A délkeleti, majd délnyugatira forduló szél helyenként megerősödik, zivatarok környezetében viharos lökések is lehetnek. A legmagasabb nappali hőmérséklet a tartósan csapadékos északkeleti tájakon 15 és 20, másutt 21 és 27 fok között várható. Késő estére 9 és 16 fok közé hűl le a levegő. A pénteken érkező ciklon előtt melegebb levegő áramlott a Kárpát-medencébe, ami miatt napközben melegfront érezteti hatását.