Hányás
Betegségleírások
Mikortól kóros, ha félünk a hányástól?
Ki gyakrabban, ki ritkán, de élete során mindenki megtapasztalja a hányás kellemetlenségeit. A jelenség fontos szerepet tölt be szervezetünk működésében, ezzel együtt senki sem szereti, mi több: az emberek egy kis hányada kórosan retteg tőle. Ők az emetofóbiások.
A legfontosabb teendők hányinger, hányás esetén (x)
Van, akinek a kocsiban ülve fordul fel szinte percek alatt a gyomra, másoknál a hányinger és a hányás bizonyos betegségek velejárójaként jelentkezik. A következőkben nemcsak azt magyarázzuk el, hogy pontosan miért és hogyan alakul ki a hányinger, de azt is elmondjuk, hogy miként tudjuk enyhíteni.
Gyógyszerkereső
A köd és a rétegfelhőzet a Dráva mentén, valamint a Tiszántúlon az éjszaka első felében átmenetileg terjeszkedik, másutt még zömmel derült vagy gyengén felhős lesz az ég. Az éjszaka második felében szakadozott hidegfronti felhőzet halad át felettünk. Csapadékra általában nem kell számítani, de az északkeleti, keleti határ mentén egy-egy hózápor nem kizárt. Az északnyugati szél egyre nagyobb területen megerősödik, elsősorban a magasabban fekvő részeken viharos széllökések is előfordulhatnak - a Bakonyban akár a 90 km/h-t is elérhetik.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -3 és +1 fok között alakul, de kiemelten Borsod szélárnyékos részein ennél több fokkal hidegebb is lehet. A szél feltámadásával több helyen enyhül majd az idő. Estefelé egy hidegfront robog át a régió felett, sok kellemetlenséget kiváltva az arra érzékenyek körében.