Fül-orr-gégészeti betegségek

A fül nemcsak a hallás, hanem az egyensúlyérzés szerve is. Leggyakoribb betegségei a középfülgyulladás, a hallójárat-gyulladás, a fülzúgás és a nagyothallás. Az orr a légzés és a szaglás egyik szerve. Feladata a belégzett levegő felmelegítése, szűrése és párásítása. Elhelyezkedéséből adódóan az orr különösen ki van téve a sérülések veszélyének, ezek mellett fertőzésekkel, orrvérzéssel és polipok kialakulásával is számolni kell. A garat a légző- és az emésztőrendszer közös része. A gége a garat és a légcső között helyezkedik el, és a hangszalagokat tartalmazza, tehát a beszéd szerve. A garat és a gége gyakran fertőződik, illetve alakulnak ki bennük gyulladások és nem daganatos jellegű szövetburjánzások.

Meniere-kór tünetei és kezelése

Mi a Meniere-kór?

A Meniere-kór (más néven: Menier-kór, Meniere-betegség, Menier-szindróma, Meniere-szindróma) forgó jellegű szédüléssel járó fül-orr-gégészeti, neurológiai tünetegyüttes. A problémát már átélt betegek úgy tartják, hogy az ilyenkor jelentkező szédülés rosszabb, mint a fájdalom. E kórnak alapvetően két típusát lehet megkülönböztetni. Ha ugyanis az orvosok találnak konkrét kiváltó okot – például valamilyen fül-orr-gégészeti vagy neurológiai betegséget –, akkor Meniere-betegségről beszélhetünk, ám ha nincs konkrét kiváltó ok, akkor Meniere-szindrómáról van szó.

Tünetek

Orvoskereső
Maradt még kérdése? Beszéljen szakorvossal!
Foglalás csupán néhány kattintással!
Megnézem az orvosokat

A Meniere-kór előfordulása

A probléma mindkét nemnél egyaránt jelentkezhet, bár a férfiak körében egy kicsit gyakoribb, mint nőknél. Maga a tünetegyüttes egyébként inkább a felnőtteket érinti, mint a gyerekeket.
A Meniere-kór kezelésének első fázisa az ágynyugalom. Fotó: Getty Images
A Meniere-kór kezelésének első fázisa az ágynyugalom. Fotó: Getty Images

A Meniere-kór okai

A tünetegyüttes pontos okát nem lehet meghatározni, mindössze az ismert, hogy az okok között szerepelhet a belső fül átmeneti keringészavara is. Ugyancsak hajlamosíthat a betegségre az, ha a belső fülben lévő nyirok mennyisége, térfogata fölszaporodik.

A Meniere-kór tünetei

Egy kifejezetten rossz közérzettel járó szindrómáról van szó, aminek több fő tünete van. Ezek közül a legfontosabb a forgó jellegű szédülés, amihez hányinger és hányás, valamint verejtékezés is párosul. Emellett tünet a fülzúgás és az átmeneti halláscsökkenés is. A probléma jellemzően csak az egyik fület érinti, az ritka, hogy mindkét oldal beteg legyen. Jellemző neurológiai tünet a szemtekerezgés, amit úgy kell elképzelni, hogy a szem jól láthatóan, balra-jobbra „remeg”.

A Meniere-kór diagnózisa

A Meniere-kór vagy -szindróma diagnózisának fölállítása a tünetek alapján történik, külön vizsgálatot az orvosok ritkán végeznek, ugyanis a tünetek alapján a kórkép biztosan diagnosztizálható. Persze ha a probléma hátterében például belső fül-keringészavar vagy bármely konkrétan meghatározható ok áll, akkor a kialakulás okának meghatározása is segítheti diagnózis felállítását. Magát a diagnózist egyébként a tünetek alapján a háziorvos is felismerheti, akinek az esetek legnagyobb részében inkább fül-orr-gégészetre, mint neurológushoz kell küldenie a beteget.

A Meniere-kór kezelése

A kezelés első lépése az ágynyugalom, azaz a beteg pihentetése. Ezt követően a hányást kell csillapítani hányáscsillapítókkal és folyadékpótlással. Ezután meg kell keresni a betegség kiváltó okát, és célzottan kell azt kezelni. Mert ha például a háttérben keringészavar áll, akkor keringésjavítókkal konkrétan azt kell kezelni. Ha nincs konkrét kiváltó ok, akkor a betegnek a tüneteit kezelik.

A Meniere-kór megelőzése

A kezelés első lépése az ágynyugalom, azaz a beteg pihentetése. Ezt követően a hányást kell csillapítani hányáscsillapítókkal és folyadékpótlással. Ezután meg kell keresni a betegség kiváltó okát, és célzottan kell azt kezelni. Mert ha például a háttérben keringészavar áll, akkor keringésjavítókkal konkrétan azt kell kezelni. Ha nincs konkrét kiváltó ok, akkor a betegnek a tüneteit kezelik.
Mivel a pontos kiváltó ok nem ismert, ezt a betegséget nem lehet célzottan megelőzni. Tipikus tanács a kávé és az alkohol kerülése, és mivel a sóban gazdag étrend is hajlamosíthat a betegségre, a túlzott sófogyasztást is jó kerülni.
A cikk elkészítéséhez nyújtott segítséget köszönjük dr. Kárpáti Róbertnek!
***
Dr. Kárpáti Róbert neurológus és pszichiáter szakorvos 1990-ben szerezte meg orvosi diplomáját. Ezt követően 1994-ben neurológia, 1998-ban pszichiátria, 2014-ben pedig pszichiátriai rehabilitációs szakvizsgát is tett. Speciális szakterületei közé tartozik a sportpszichiátria, valamint a hangulatzavarok, a szorongásos zavarok, a demencia, a skizofrénia és a Parkinson-kór kezelése.
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Melegfront
Maximum: +10 °C
Minimum: +5 °C

Többnyire erősen felhős vagy borult idő várható, időszakos vékonyodás, szakadás egyre inkább csak északkeleten fordulhat elő. Reggel, délelőtt átmenetileg kevesebb helyen eshet, majd a déli óráktól a keleti részeket leszámítva ismét egyre többfelé várható időszakos eső. A keleties irányú szelet helyenként élénk, a hegyekben erős lökések kísérhetik, majd északi, északkeleti irányba fordul az áramlás.A legmagasabb nappali hőmérséklet nagyrészt 6 és 12 fok között alakul, de a keleti naposabb részeken ennél néhány fokkal magasabb értéket is mérhetünk. Késő este 3, 9 fok valószínű. Úgynevezett sekély ciklon alakítja a mai időjárásunkat, ami a melegfrontra érzékenyek számára többféle kellemetlen tünetet is okozhat.