Gyerekkor
"Egy lány ne legyen dühös"
"A lányok rosszak matekból, a fiúk nem sírnak. A lányok szépek, a fiúk okosak" - az ehhez hasonló nemi sztereotípiák az egész gyerekkort átitatják. Ha nem próbálunk tudatosan tenni ellenük, a gyerekek azzal az érzéssel nőhetnek fel, hogy a nemük korlátok közé szorítja őket.
Lesújtó adatok a szegény családban élő gyerekekről
Lesújtó adatokat olvashatunk a magyar gyerekek egészségi állapotáról egy frissen megjelent, átfogó jelentésben, melyet a Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont Közgazdaság-tudományi Intézetének kutatói publikáltak. A szegényebb gyerekek összességében betegesebbek, és emiatt gyakrabban is kerülnek kórházba, mint tehetősebb társaik.
Ezért nem baj, ha a gyerekek hisznek a Mikulásban
Rengeteg előnye van annak, ha a gyerekek úgy gondolják, létezik egy piros ruhás, fehér szakállas alak, akinek a puttonyában szebbnél szebb ajándékok várnak arra, hogy gazdára találjanak. Milyen pozitívumok szólnak e "meggyőződés" mellett, mit tegyünk, ha a gyerek kezd rájönni az igazságra, és valójában miért hisznek a gyerekek a Mikulásban?
Gyógyszerkereső
Olvasd el aktuális cikkeinket!
Vesebetegség első jelei: ez a típusú vizelet fontos jel lehet
A vesebetegség eleinte nem feltétlenül okoz egyértelmű tüneteket, lehetnek azonban árulkodó, furcsa jelei. A korai felismerés a vese károsodásának lelassítása érdekében nagyon fontos, így jó, ha tudjuk, mire kell odafigyelnünk.
Hazánk nyugati, délnyugati harmadán a déli órákig felhős idő várható, majd szakadozik, csökken a felhőzet, lassan naposabbra fordul az idő, míg keleten egész nap kevés felhő lesz az égen. Csapadék nem valószínű. A Dunántúlon nagy területen kísérhetik élénk, Sopron környékén erős lökések a délkeleti, keleti szelet.A hőmérséklet délután 14, 19, késő este 4, 12 fok között alakul. Vasárnapra nem várható markáns fronthatás.