A gyerekkorunk nagyban meghatározza, milyen életünk lesz felnőttként. Sok esetben a korai évek nem nyújtanak olyan biztos, kiegyensúlyozott alapot, mint kellene, hanem inkább negatívan befolyásolják a későbbieket. De honnan tudhatjuk, hogy nálunk is ez a helyzet? A Psychology Today cikkében Annie Wright pszichoterapeuta gyűjtötte össze az 5 leggyakoribb figyelmeztető jelet - az alábbiakban ezeket vesszük végig.
A "belső" életünk olyan, akár egy hullámvasút
A kedvezőtlenül alakult korai évek miatt kihívást jelenthet az érzelemszabályozás, az érzelmi kiegyensúlyozottság megteremtése. Ilyen esetben a "belső" életünk olyan, akár egy hullámvasút: ha jól bánnak velünk, szeretetet, megbecsülést kapunk, akkor magasan szárnyalunk, amennyiben viszont valami baj történik velünk, csalódunk, teljesen összetörünk. Már egy apróság is elég lehet ehhez. Ha például jó kedvünk van, de a párunk morcosan jön haza, mi is rögtön magunkba zuhanunk. Ha kapunk egy kissé szűkszavú e-mailt a főnökünktől, szorongani kezdünk, miben hibázhattunk.
Nehezen alakítunk ki és tartunk fent minőségi kapcsolatokat
Nem ritka, hogy azok, akik diszfunkcionális, kaotikus, elhanyagoló vagy bántalmazó családban nőttek fel, nagyon nehezen képesek egészséges, működőképes kapcsolatokat kialakítani és fenntartani. Ez nem azt jelenti, hogy senki sincsen körülöttük, inkább azt, hogy akikkel kapcsolatban vannak - kollégák, barátok, párok -, azok nem bánnak jól velük, tisztelet és támogatás helyett kihasználják, lenézik őket.
Úgy érezzük, az életünk bármikor "széteshet"
Ennek sok összevetője van. Magabiztosnak mutatjuk magunkat, közben azonban nem is lehetnénk önbizalomhiányosabbak . Úgy érezzük, semmit sem tudunk jól megcsinálni, folyamatosan lebecsüljük önmagunkat. Arról is meg vagyunk győződve, hogy ha a környezetünkben élők valóban ismernének minket, elmenekülnének tőlünk: úgy gondoljuk ugyanis, hogy nem vagyunk érdemesek mások szeretetére, megbecsülésére. Mindezek a tapasztalatok, érzések, gondolatok elhitetik velünk, hogy az életünk bármelyik pillanatban darabjaira hullhat.
Folyamatosan menekülünk
Az, hogy valakinek az élete a folyamatos menekülésről szól, ugyancsak arról árulkodhat, hogy a múltja negatívan hatott rá. Ilyenkor különféle megküzdési módokat fejlesztünk ki - ezek lehetnek ismétlődő, már-már kényszeres cselekedetek, vagy akár szerhasználat is -, amelyek segítségével elmenekülhetünk a mindennapi élet fájdalmai, feszültsége, terhei elől. Gyakran azon kapjuk magunkat, hogy csak az az időszak éltet bennünket, amikor "megszűnhetünk létezni".
Nem tudjuk, mi a "normális"
A "normális" itt arra utal, hogy képtelenek vagyunk különbséget tenni az egészséges és egészségtelen, a funkcionális és diszfunkcionális között. Ennek az az oka, hogy gyerekkorunkban téves hiedelmeket gondoltunk igaznak, ezek a hiedelmek pedig nem a megfelelő irányba befolyásolták a szemlélet- és gondolkodásmódunkat, az önmagunkkal és másokkal szemben támasztott elvárásainkat, elképzeléseinket.
