Szintlépés az olvasószemüvegek terén: kiterjesztett látótávolságú megoldások

Az évek múlásával sokan észrevesszük magunkon, hogy az „apró betűs részek” olvasása egyre nehezebb. A jelenség neve presbyopia, és mindenkit érint negyvenéves kor felett. Ez egy természetes folyamat, amely során a szemlencse fokozatosan elveszíti rugalmasságát, így a közeli tárgyak egyre homályosabbá válnak. Van erre megoldás, sőt, több is elérhető. Íme, 5 fontos kérdés és válasz a témában.

Bizonyos kor felett mindenkinek szüksége van olvasószemüvegre?

Az olvasószemüveg azoknak jelent megoldást, akik nehezebben fókuszálnak a közeli tárgyakra.  Negyven- és ötvenéves kor között jutunk arra a pontra, hogy szükségessé válik közeli látásjavító eszköz használata.  Nem nevezhetjük kóros állapotnak, hiszen a kor előrehaladtának természetes hozadéka. Az olvasószemüveg abban segít, hogy újra élesen lássunk közeli tevékenységek, például olvasás vagy képernyőhasználat közben.

Számítógépes munkához is megfelelő az olvasószemüveg?

Habár mobiltelefon képernyőjéhez vagy a boltban a termékek címkéihez még megfelelő az olvasószemüveg, a számítógép képernyője a szemünkhöz képest messzebb helyezkedik el ezeknél a tárgyaknál. Így az olvasószemüveg már nem megfelelő segítség például irodai munkához, hiszen az csak fix távolságra (általában 30-40 centiméterre) biztosít éles látást. Ma már létezik azonban az olvasószemüvegeknek egy kiterjesztett látótávolságú változata, amely többféle távolságra is alkalmazható, így egyszerre tudunk vele kényelmesen olvasni könyvet és képernyőt is, de beszélgetőtársunkat is jól láthatjuk vele.

Fotó: Getty Images
Fotó: Getty Images

Hogyan lehet egyetlen szemüveggel jól látni többféle távolságra?

A hagyományos olvasószemüveg csak mintegy 40 centiméteres távolságig korrigálja a közeli látást (mivel egyfókuszú lencsével készül), míg a kiterjesztett látótávolságú szemüvegek olyan, rugalmas fókuszú lencsékkel rendelkeznek, amelyek több távolságot is lefednek, így akár négy méterig is szavatolhatják az éles közeli látást. Ez a szemüvegtípus is elérhető vékonyított lencsével, és összességében kényelmesebb látásélményt biztosít ezekhez a tevékenységekhez.

Kiknek lehet a megfelelő választás a kiterjesztett látótávolságú olvasószemüveg?

Különösen azoknak ajánlott, akik sok időt töltenek számítógép előtt, vagy napi munkájuk során (például irodisták, műhelyben dolgozók), esetleg hobbitevékenységek közben gyakran váltanak közeliről köztes távolságra. Ideális még mindazoknak, akik nem szeretnék folyamatosan fel-le venni olvasószemüvegüket a különböző tevékenységeik között. További előny, hogy a szem kevésbé fárad el, mivel a lencsék segítenek a zökkenőmentes fókuszálásban.

Fotó: Getty Images

Lehet-e helyettesíteni a hagyományos olvasószemüveget kiterjesztett látótávolságú szemüveggel?

Igen, a kiterjesztett látótávolságú szemüvegek kiválthatják a hagyományos olvasószemüveget, mivel szélesebb látótávolságot biztosítanak. Ha valakinek nemcsak olvasás közben, hanem egyéb tevékenységek során is szüksége van éles látásra, ez a megoldás praktikusabb lehet. Fontos azonban, hogy alapos látásvizsgálaton vegyünk részt, mert a lencsék típusát a személyes adottságokhoz és szokásokhoz ajánlott igazítani. Ezek a lencsék nemcsak praktikusak, hanem hosszú távon kényelmesebbé is teszik a látásélményt megelőzve a szemfáradtságot és a fókuszvesztésből adódó más kellemetlenségeket (pl. szédülés, fejfájás). Aki úgy érzi, hogy az olvasáshoz már nem elég számára a hagyományos olvasószemüveg, annak érdemes fontolóra vennie ennek az innovatív megoldásnak a kipróbálását.

A Vision Express-ben számtalan vásárlónknak mutattuk már meg, mennyi lehetőséget tartogatnak szemüvegeink, napszemüvegeink és kontaktlencséink. Kínálatunkban Te is megtalálhatod a stílusodnak megfelelő modelleket, legyen szó akár visszafogottabb, akár figyelemfelkeltőbb darabokról. Foglalj időpontot online! (X)


ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

gyümölcs
Milyen gyümölcsöt ehet a cukorbeteg? Íme a 9 legjobb választás – A nyári kedvenc is odafért a listára
Egyre többen cserélik le a mosogatószivacsot – Baktériumtanya helyett ez az új kedvenc a konyhákban
Zsírmáj ellen hatásos: egyetlen vitamin képes kitisztítani a májat
„Hogyan fogyjak le gyorsan?” – 5 egyszerű tipp, amelyet szakértők ajánlanak
Van egy kis baj a leveskockákkal
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +28 °C
Minimum: +13 °C

A kevés fátyol- és gomolyfelhő mellett napos időre számíthatunk. Csapadék nem valószínű. Az északkeleti, északi szél több helyen élénk lehet.Késő estére általában 16 és 23 fok közé hűl a levegő. Továbbra is anticiklon határozza meg időjárásunkat, fronthatás nem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

„Milyen gyógyszerek csökkentik a fogamzásgátló hatását?” – Nem sokan tudják a választ mind a 10 kérdésre A szex az életünk természetes része, azonban az egészségünk megőrzése érdekében nem elég csupán "csinálni" – fontos tisztában lenni néhány fontos tudnivalóval is. Kvízünkben tesztelheted tudásodat.
kvíz
Kvíz: felismernéd a leggyakoribb tápanyaghiányt? – Teszteld a tudásod! A vashiány és a vérszegénység sokszor alattomosan alakul ki: a tünetek enyhék, könnyen másra fogjuk őket, mégis komoly hatással lehetnek a mindennapokra. Vajon mennyire ismered fel a figyelmeztető jeleket?