Tárgyi ajándék vagy élmény: mitől boldogabb a gyerek?

A gyerekek szeretnek tárgyi ajándékot kapni, ám egy új kutatás rávilágított, hogy ahogy idősödnek, úgy okoznak egyre több örömöt nekik az élményajándékok.

A tanulmány alapját Lan Nguye Chaplin (aki egyébként a Chicagói Egyetem professzora, és a tanulmány egyik írója) 6 éves fiának születésnapi bulija adta - írja a psychologytoday.com. A szülők látványos ünnepséget rendeztek neki különleges világítással, játékokkal, finom falatokkal, és persze ajándékokat is kapott a kisfiú. Amikor a buli után megkérdezték, mi volt az összejövetel legjobb része, a gyerek egyértelműen az ajándékokat említette. Kijelenthető tehát, hogy egy 6 évest a tárgyi ajándékok tesznek boldoggá. De vajon hány éves korig érez így egy gyerek? Erre volt kíváncsi Chaplin és több kollégája, akik négy vizsgálatot folytattak le 3-17 éves kor közötti alanyok részvételével. Érdekesség, de ebben a témában eddig csak a felnőttekkel kapcsolatban készültek kutatások, ez volt az első, amiben azt analizálták, hogyan függenek össze a gyerek tapasztalatai a boldogság érzésével.

Így zajlottak a vizsgálatok

Az első két vizsgálatban 74-84, 5-16 éves kor közötti gyerek vett részt, mindannyian ugyanabban az egyesületben tanultak harcművészetet. Az alanyok kaptak két listát, az egyiken 16 tárgyi, míg a másikon 16 élményajándék szerepelt: az volt a feladatuk, hogy megtippeljék, milyen díjakkal jutalmazzák majd őket az oktatás végeztével. A szülők sem maradtak ki, nekik azt kellett megjósolni, a tárgyi vagy az élményajándékra szavaz a gyerekük.

Mennyire jó Magyarországon gyereknek lenni? Cikkünkből kiderül.

A harmadik vizsgálat során 56, 3-12 éves kor közötti gyereket teszteltek, hogy kiderítsék, mi teszi őket boldoggá, és miért. Két listát mutattak nekik (az egyiken tárgyi, a másikon élményajándékok voltak felsorolva), és megkérték őket, mondják el a saját szavaikkal, mihez tudják társítani a boldogság érzését. A negyedik vizsgálatnál 13-17 éves serdülőket is bevontak, azzal a céllal, hogy teszteljék a korábbi elemzések megállapítását, miszerint az idősebb gyerekeknél sokkal nagyobb örömöt okoznak az élmények, mint a tárgyak.

Tárgyi ajándék vagy élmény: mitől boldogabb a gyerek?
Tárgyi ajándék vagy élmény: mitől boldogabb a gyerek? Fotó: Getty Images

Egyre kevésbé fontosak a tárgyi ajándékok

Az eredmények alapján a szakemberek szerint kijelenthető, hogy a kisebb gyerekeket boldogabbá teszi, ha élményajándék helyett tárgyi ajándékot kapnak - ez azonban szép lassan megváltozik. Minél idősebbek, annál több örömüket lelik az élményekben, ám a tárgyi ajándékok okozta boldogság nem növekszik a korral. A serdülőkor végére - akárcsak a felnőttek esetében - az élmények biztosította örömöt sokkal nagyobbnak érzik annál, mint amit a tárgyak tudnak nekik adni.

A kutatók azonban azt is kiemelték, szükség van bizonyos kognitív képességekre is, hogy ez a "váltás" meg tudjon történni. Egy élmény, egy tapasztalás jóval komplexebb, mint az anyagi javak, tehát ahhoz, hogy egy gyerek teljes mértékben megérthesse, értékelje az élményajándékból származó boldogságot, kifinomult gondolkodási készségek kellenek. Ilyen például a fejlettebb memória vagy megértő képesség, valamint a múltbéli tapasztalatok értékelésének képessége. Minél idősebb a gyerek, annál jobban felfogja addigi élményeinek lényegét, és annál ügyesebben el tudja dönteni, mi teheti boldoggá a jövőben.

Van még egy képesség, ami ugyancsak hozzájárulhat ahhoz, hogy a gyerekek a kor előrehaladtával inkább az élményeket favorizálják: ez pedig annak megértése, mit éreznek mások. Mivel az élmények általában társas interakciókat is magukba foglalnak, a tapasztalatok teljes értékeléséhez magasabb szintű szociális és érzelmi készségekre van szükség - az anyagi javak élvezete azonban alig vagy egyáltalán nem igényel ilyesmit.

A felnőttkori boldogság és jóllét záloga

Összegzésképpen elmondható: az, hogy képesek legyünk az élményekből, tapasztalásokból is örömöt nyerni, kulcsfontosságú a felnőttkori boldogság és jóllét szempontjából. Fontos feladata tehát a szülőknek, hogy rávezessék a gyereküket, hogyan értékelhetik a szép pillanatokat. Amikor arról kérdezzük például, mi volt a születésnapi buli legjobb része, ássunk mélyebbre, derítsük ki, mi a véleménye a gyereknek. Milyen érzés volt a különleges díszletek között játszani? Mit gondol, mit éreztek a barátai bulizás közben? Az ilyen típusú beszélgetések segítenek a gyereknek, hogy ne felejtse el ezeket az élményeket, illetve, hogy fel tudja használni azokat a jövő megtervezésekor is.

)
Könnyedén az allergia tüneteivel szemben (X)

Frontérzékeny? Vírus stresszes?

Gyors segítség a szakértőtől!
Személyre szóló, gyógyszer nélküli gyógymódok az Európai Unió és a Magyar Állam támogatásával!
Headache illustration
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +25, +31 °C
Minimum: +14, +20 °C

Nyugat felől csökken a felhőzet. Változóan gomolyfelhős lesz az ég, nagyobb eséllyel keleten alakulnak ki záporok, zivatarok. Élénk, erős északias szél mellett 25, 31 fok közötti maximumokat mérhetünk. Szerdán napközben már nem érkezik front, de a hidegfront mögötti helyzetben még hidegfront jellegű hatás érvényesül. Görcsös fejfájás, izom- és hasi görcsök jelentkezhetnek, ingadozhat a vérnyomás. A frissebb időben viszont mérséklődnek az alvászavarok, megszűnik a hőterhelés. A napsütés javítja a hangulatot, a hőérzet sokat javul az előző napokhoz képest. A légszennyezettség közepes, kissé csökken. A légnyomás gyengén emelkedik.

Egészséget befolyásoló hatások:

Megterhelő hőség (Napi középhőmérséklet 25 fok felett várható)