Emlőrákszűrés
Ingyenes és életet menthet, mégsem járunk szűrésekre
A felnőtt magyar lakosság döntő többsége számára fontos az egészség tudatos megőrzése – elméletben. Ennek érdekében a legtöbben vitaminokat és egyéb gyógyhatású készítményeket szednek, illetve van, aki rendszeres testmozgással és egészséges étkezéssel figyel oda magára. Ez mindenképp pozitív, azonban szűrővizsgálatokra még mindig nagyon kevesen járnak – derült ki egy friss felmérésből.
Gyógyszerkereső
A nap nagy részében közepesen vagy erősen felhős idő valószínű az északkeleti országrészben a legtöbb napsütéssel. Helyenként - nagyobb eséllyel hazánk délnyugati felén - fordulhat elő kisebb eső, zápor. A délkeleti, keleti szél sokfelé megélénkül, a Győr-Szeged szélcsatornában meg is erősödik, amit néhol viharos lökések kísérhetnek. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 20 és 26 fok között várható, a nyugati határnál ennél kissé hűvösebb maradhat az idő. Késő estére 14 és 19 fok közé hűl le a levegő. Fronthatásra napközben nem kell számítani.