Egészségügy Átalakulása
„Most kapja meg a magyar egészségügy a kegyelemdöfést”
Szabályos háború robbant ki az elmúlt időszakban a kormány és a Magyar Orvosi Kamara között, miután a kamara javaslatainak figyelembevétele nélkül fogadták el az ügyeleti rendszer átalakításáról szóló törvényjavaslatot. A MOK bojkottra szólította fel a háziorvosokat, mire a kormány eltörölte a kötelező kamarai tagságot, és az etikai ügyek kivizsgálását is elvette tőlük. Három megyében már gyökeresen átalakult a betegellátás, amiről most háziorvosok mondják el véleményüket.
Hatalmas szigor jön az egészségügyben
A Kórházszövetség konferenciáján mutatta be a fekvőbetegellátás átalakításának sarokpontjait Takács Péter egészségügyért felelős államtitkár. Vége lesz az általa kódolóművészetnek nevezett betegellátásnak, átnézik a közbeszerzések rendszerét és az ágyak számához is hozzá fognak nyúlni.
Felmondási hullámot indíthatnak a kórházi reformok
Az egészségügy átalakítására nagy szükség van, a bejelentett tervek azonban nem biztos, hogy megoldják a problémákat. A centrumkórházak kialakítása, a szabad átvezényelhetőség, valamint a szakrendelők államosítása sokakat elüldözhet a pályáról az egészségügy szakértők szerint.
Gyógyszerkereső
Olvassa el aktuális cikkeinket!
Penészes táplálékkiegészítőt hívnak vissza a polcokról
enészgombák és Bacillus cereus spórás baktérium jelenléte miatt kivonta a forgalomból a Dragon Superfoods Bio In Shape Mix 200 grammos táplálékkiegészítő port a forgalmazója, a Culinaris Retail Kft. - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih).
Az összefüggő felhő- és csapadékzóna északkelet felé levonul, mögötte a több-kevesebb napsütés mellett erőteljes gomolyfelhő-képződés várható és egy átmeneti szünetet követően záporok, zivatarok, néhol akár heves zivatarok is kialakulhatnak intenzív csapadék kíséretében. A Délnyugat-Dunántúlon a legkisebb a csapadék esélye. A délkeleti, majd délnyugatira forduló szél helyenként megerősödik, zivatarok környezetében viharos lökések is lehetnek. A legmagasabb nappali hőmérséklet a tartósan felhős és csapadékos északkeleti tájakon 15 és 20, másutt többnyire 21 és 27 fok között várható. Késő estére 9 és 16 fok közé hűl le a levegő. A változékony idő mellett a frontérzékenyek tüneteit napközben kettős fronthatás erősítheti fel.