Üvegszilánkos ebédet kaptak a diákok egy Tolna megyei iskolában

Üvegszilánkot és konyhai dörzsiből származó fémdarabokat találtak az iregszemcsei általános iskola menzáján felszolgált ebédben – számolt be a történtekről az ATV Híradó csütörtökön.

A tudósítás szerint néhány gyerek meg is sérült evés közben az idegen tárgyak miatt. Egyikük például sírva szaladt édesanyjához, miután érezte, hogy valami felsértette a száját, majd a seb erősen vérezni kezdett. „Hál' Istennek a fiamnak nem lett nagyobb baja, csak a nyelve alatt picit megbökte” – árulta el az ATV Híradónak név nélkül nyilatkozó szülő. Elmondta, az eset után az egyik tanár azonnal kérdőre vonta a konyhai alkalmazottakat, ők azonban nem tudtak választ adni arra, hogyan kerülhetett a veszélyes szennyeződés az ételbe.

Az ügyben mind a Nemzeti Élelmiszerlánc-Biztonsági Hivatal (Nébih), mind a rendőrség eljárást indított. A szerkesztőség megkeresésére utóbbi hatóság annyit árult el, hogy a Tamási Rendőrkapitányság bűnügyi osztálya ismeretlen tettes ellen indított büntetőeljárást foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés miatt. Az ATV Híradónak nyilatkozva dr. Vajda Péter, a pécsi gyermekklinika gyermeksebésze elmondta, a mostani esetet komolyabb sérülés nélkül megúszták a gyerekek, de előfordulhatott volna olyan helyzet is, amely műtéti beavatkozást tett volna szükségessé.

Borítókép: illusztráció, Getty Images

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +6 °C

Döntően napos idő várható gomolyfelhőkkel, azonban a gomolyok szétterülve néhol átmenetileg felhősebb időszakokat okozhatnak. Csapadékra nincs kilátás. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.A legmagasabb nappali hőmérséklet 20 és 24 fok között várható.Késő estére általában 8 és 13 fok közé hűl le a levegő. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!