Daganatos Betegek
Az alkohol gyakrabban okozhat rákot, mint gondoltuk
Az alkoholfogyasztás a korábban véltnél jobban megnöveli a rák kialakulásának kockázatát - állapították meg az Imperial College London tudósai. Kutatásukból az is kiderült, hogy a kávézás viszont védelmet jelenthet a májrák ellen.
A rák nem várja meg, amíg a pandémia véget ér
A koronavírusos betegek ellátása világszerte óriási terhet rótt az egészségügyi rendszerekre, emiatt több krónikus betegség kezelése is átmenetileg a háttérbe szorult. Amerikai onkológusok most arra figyelmeztetnek, hogy ennek már érezhető a hatása.
Gyógyszerkereső
Gomolyfelhős, napos időre van kilátás, majd délután délnyugat felől fátyolfelhők sodródnak fölénk. Elsősorban hazánk északkeleti, keleti felében alakulhatnak ki záporok, zivatarok. A délkeleti, keleti szél több helyen megélénkül, zivatarok környezetében erős, viharos széllökések is előfordulhatnak. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 22 és 24 fok között várható. Késő estére 10 és 18 fok közé hűl le a levegő. Napközben fronthatások nem okoznak kellemetlenséget.