Cukorbetegség Tünetei
Jelek, hogy cukorbetegek vagyunk, csak nem tudunk róla
Az amerikai járványügyi hivatal (CDC) adatai szerint a cukorbetegségben szenvedő mintegy 30 millió amerikai mintegy 25 százaléka nincs tisztában az állapotával. A kezeletlen cukorbetegség azonban komoly szövődményeket tud okozni, így mindenképpen forduljunk orvoshoz, ha az alábbi tüneteket tapasztaljuk magunkon.
Meglepő jelek, amik cukorbetegségre utalnak
A 2-es típusú cukorbetegségben szenvedők közül nem mindenki produkál olyan tipikus tüneteket, mint a csillapíthatatlan szomjúság, gyakori vizelési inger vagy a kezek és lábak folyamatos zsibbadása. Egyéb dolgok is jelezhetik a betegséget - olyasmik is, amikre nem is gondolnánk.
Gyógyszerkereső
A rétegfelhőzet fokozatosan szakadozik, gomolyosodik, a látási viszonyok javulnak, és a nap nagy részében napos, gomolyfelhős idő várható. A délután folyamán elsősorban északkeleten, illetve kis eséllyel az északnyugati határ közelében lehet helyenként záporokra, zivatarokra számítani. A délnyugati szél olykor megélénkül, de zivatarok környezetében erős lökések is lehetnek. A hőmérséklet délután 22 és 28, késő este 15, 20 fok között változik. Orvosmeteorológiai szempontból kifejezetten szerencsés helyzet alakult ki mostanra.