A fogaink is jelzik a cukorbetegséget

A diabétesz lappangva alakul ki, és gyakran már csak a súlyos szövődmények fellépése után fedezik fel. Pedig vannak olyan jelek, amelyek alapján gyanút foghatnánk.

Testünk számos módon jelzi, ha túl magas a vércukorszintünk. A fogak és az íny állapota például sokszor komoly jelzésértékkel bír, ugyanis cukorbetegség esetén nagyobb valószínűséggel jelentkeznek szájüregi problémák, például fogszuvasodás, fertőzés vagy gyulladás – hívta fel a figyelmet dr. Polyák Annamária, a Cukorbetegközpont diabetológusa.

fogak
A testünk számos módon jelzi, ha túl magas a vércukorszintünk. Fotó: Getty Images

Jelek, amelyek alapján gyanút foghatunk

A cukorbetegek körében a leggyakoribb szájüregi probléma az ínygyulladás. Magas vércukorszint esetén ugyanis csökken a fertőzésekkel szembeni ellenálló képesség, így a baktériumok könnyebben és gyorsabban elszaporodnak. A káros mikroorganizmusok aztán savakká alakítják a cukrot, emiatt pedig az íny könnyen begyullad, vérzik, kipirosodik és fáj.

A baktériumoknak a cukros környezet igen ideális, kezeletlen cukorbetegség esetén pedig kifejezetten sok cukor van jelen a nyálban. A baktériumok összegyűlnek a szájüregben, a nyállal és az ételmaradékkal keveredve pedig lepedéket képeznek. Ha pedig ezt nem távolítjuk el megfelelően, annak fogszuvasodás, fogkő és fogínybetegség lehet a vége. A vérző, gyulladt, lehúzódó íny mellett a rossz lehelet, a szájszárazság, az afta, illetve a fogak kilazulása is cukorbetegségre figyelmeztet.

Fontos tudni, hogy nem csak a cukorbetegség van hatással a fogakra és az ínyre, hanem a szájüreg állapota is kihat a diabéteszre. A szájüregi fertőzések ugyanis vércukorszint-emelkedést is okozhat, ez pedig nehezebbé teszi a cukorbetegség kontrollálását.

Ellenőriztessük vércukorszintünket!

Amennyiben az említett panaszokkal küzdünk, érdemes ellenőriztetnünk a vércukorszintünket (OGTT vizsgálattal). Ha kiderül, hogy cukorbetegség áll a tünetek hátterében, akkor nagyon fontos a vércukorszint optimalizálása, azzal ugyanis nemcsak a súlyos szövődményeket kerülhetjük el, hanem a szájüregi panaszaink is mérséklődhetnek, vagy akár el is múlhatnak – ismertette dr. Polyák Annamária.

A kezelés minden esetben személyre szabott. Enyhébb esetben elegendő lehet az életmódterápia (diéta, mozgás), ám szükség esetén ezt gyógyszeres és/vagy inzulinos terápiával is ki kell egészíteni.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +6 °C

Gomolyfelhős, napos idő várható, a gomolyfelhők szétterülve néhol átmenetileg felhősebb időszakokat okoznak. Csapadékra nincs kilátás. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.Késő estére általában 8 és 13 fok közé hűl le a levegő. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!