Autisták
Miért lett ennyi autista?
Az egészségügyi ismereteiket az internetről szerzők már értesülhettek róla, hogy egy évtizeden belül minden második csecsemő autizmussal születik majd. A hideglelést okozó jóslat nem holmi online bulvárlap híre, hanem a neves bostoni egyetem, az MIT számítógépes tudósainak több millió kattintást elért cikkében szerepel.
Brutális őszinteségük árulja el az autistákat
Az autistákat a társadalom inkább csodabogaraknak tekinti, semmint betegnek. És ez a vélekedés talán meg is állja a helyét, hiszen az autistákról a legfontosabb, amit mondhatunk, hogy atipikusak. Ha ezt elfogadjuk, a többségükkel jól lehet együttműködni vagy akár együtt élni.
Gyógyszerkereső
Az ország északkeleti felén kiderül az ég, de másutt is sok lesz a napsütés a gomoly-, illetve fátyolfelhők mellett. Hazánk délnyugati felén elszórtan várható zápor, zivatar. Az északkeleti, északi szél a Dunától keletre több helyen megélénkül, északkeleten és zivatar környékén erős széllökések is lehetnek. A legmagasabb nappali hőmérséklet 18, 24 fok között várható, északkeleten lesz a hűvösebb. Késő estére 12 és 18 fok közé hűl le a levegő. Hiába erős lesz a napsugárzás, ma a hidegfrontra érzékenyek készüljenek!