Szerelemhormon segíthet az autistáknak

A szerelemhormonnak is nevezett oxitocin segítségével az autizmussal diagnosztizált emberek jobban teljesíthetnek társas szituációkban.

A Daily Mail brit napilap értesülései szerint egy friss kutatás arra az eredményre jutott, hogy az oxitocinnal kezelt felnőttek pontosabban felismerték az érzelmeket és az ezekhez tartozó különböző arckifejezéseket.

Az autizmus egyik jellegzetessége, hogy az érintettek kevésbé működnek jól társas szituációkban, emellett kevésbé érdeklődnek mások igényei, érzelmei iránt.

Szerelemhormont az autistáknak?

Az oxitocin nevű hormont a gyengédséggel és a bizalommal lehet összefüggésbe hozni. A nők szervezete a terhesség alatt termeli, emellett szerepe van az anyatej termelésében is. A hormont már korábban is összefüggésbe hozták a hangulati ingadozásoktól és társas viselkedési nehézségektől szenvedő páciensek gyógyításával.

A mostani kutatás során japán tudósok figyelték meg, hogy akár egyetlen adag oxitocin is jelentősen serkenti az érzelmek feldolgozásáért felelős agyterület működését. Egészen mostanáig az volt a vélekedés, hogy a hormonkezelés az úgynevezett magasan funkcionáló autisták számára jelenthet segítséget, vagyis azoknak, akiknek kommunikációs képességei jobban működnek. A University of Tokyo kutatói szerint azonban a mostani vizsgálatok arra utalnak, hogy akár a jóval zárkózottabb autisták számára is megoldást kínálhat az oxitocin-kezelés.

A tudósok 40, magasan funkcionáló autista férfit vizsgáltak meg, akit oxitocin-tartalmú orrspray segítségével kezeltek. Másfél órával később egy agyszkennerrel nézték meg, hogy milyen változások történtek: az eredmények azt mutatták, hogy az agy érzelmek feldolgozásáért felelős területén jelentősen megnőtt az aktivitás.

A kísérleti alanyoknak ezután azt a feladatot adták, hogy egy-egy filmszereplőről döntsék el, jó, vagy gonosz - ehhez az általuk elmondott szöveget és egyéb nem verbális jeleket kellett megfigyelniük. A kutatók szerint az oxitocinos kezelés hatására pontosabban tudták megállapítani, hogy milyen érzelmekről van szó.

"A vizsgálat eredményei arra utalnak, hogy a nem-verbális kommunikáció terén alacsonyabb szinten teljesítő autisták számára megoldást jelenthet az oxitocinos kezelés" - magyarázta Hidenori Yamasue, a kutatási eredmények alapján készült tanulmány egyik szerzője. Egy adag az oxitocinos orrsprayből mintegy 20 percen át fejtette ki a hatását. A kutatási anyag a című szaklapban jelent meg.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: +1 °C

Lassan tovább csökken a felhőzet, így az ország nyugati, délnyugati harmada kivételével már döntően napos, gyengén felhős idő várható. Csapadék nem valószínű. Az északi, északkeleti szelet többfelé kísérik élénk, északkeleten néhol erős lökések is.A csúcshőmérséklet 8 és 13 fok között alakul.Késő estére 1 és 8 fok közé hűl le a levegő. A hét közepén sem érvényesül fronthatás, továbbra is frontmentes időben lehet részünk.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!