Autista Gyerekek
Ez derült ki az autista gyerekek szüleiről
Az autizmus tünetei ugyanúgy hatnak a szülőkre a különböző országokban, ám a szülői jóllét már a kultúra függvénye – derül ki egy nemzetközi felmérésből, amely az autista gyerekekkel együtt élő felnőttek életminőségét vizsgálta. Az ELTE kutatóinak részvételével készült tanulmány arra is rámutat, hogy az érintettek társadalmi biztonsága Magyarországon is erősítésre szorul.
Az autistákért halkul el egy szupermarket
Autista vásárlói érdekében heti egy "csendes órát" vezetett be a brit Morrisons szupermarketlánc. A cég 439 brit élelmiszerboltjában szombatonként 9 és 10 óra között tompítanak a világításon, kikapcsolják a zenét, nem használják a hangosbeszélőt.
Gyógyszerkereső
Este keleten még továbbra is előfordulhat zápor, zivatar, majd arrafelé is csökken a felhőzet. Ezzel párhuzamosan viszont délnyugat felől ismét fátyol- és gomolyfelhők érkeznek. Többnyire gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás, délkeleten kísérhetik a déli irányú szelet időnként élénk lökések, zivatarok környezetében viszont viharos lökések is lehetnek. Késő estére 14 és 21 fok közé hűl le a levegő. Lesz némi változékonyság a nap folyamán, de fronthatást nem okoz.