Ápolók
"Mi, ápolók szégyenkezünk a beteg előtt"
A nővéreket a hivatástudat kellene, hogy fűtse, azonban sem a tárgyi, sem pedig az anyagi feltételeket nem adják meg ahhoz, hogy szívvel-lélekkel végezhessék munkájukat. Ráadásul a betegek sokszor a nővéreken kérik számon a kórházi hiányosságokat, amiért folyton szégyenkezniük kell.
Bérnővérek a magyar egészségügyben?
Évente átlagban ötszáz magyar ápoló mond fel, és vállal szakmunkát külföldön. A pályaelhagyók számát megbecsülni sem lehet. Most még a havonta négyszáz órát dolgozó, kórházról kórházra ingázó bérnővéreknek köszönhető, hogy nem omlott össze a rendszer - olvasható Varga Attila Magyar Nemzetben megjelent riportjában.
Gyógyszerkereső
Az összefüggő felhőzet északkelet felé halad, mögötte a több-kevesebb napsütés mellett erőteljes gomolyfelhő-képződés várható. A frontális csapadékzóna - esővel, záporral, zivatarral - estig északkelet felé elhagyja az országot, mögötte átmeneti szünetet követően egyre többfelé pattannak ki záporok, zivatarok, néhol akár heves zivatarok is, de a Délnyugat-Dunántúlon már csak kis eséllyel lehet csapadék. Területi átlagban is jelentős mennyiségű csapadék eshet. Estére a Dunántúl nagy részén kiderül az ég, de északkeleten még lehetnek felhős tájak. A délkeleti, majd délnyugatira forduló szél helyenként megerősödik, zivatarok környezetében viharos lökések is lehetnek. A legmagasabb nappali hőmérséklet a tartósan csapadékos északkeleti tájakon 15, 20, másutt 21, 27 fok között várható. A pénteken érkező ciklon előtt melegebb levegő áramlott a Kárpát-medencébe, ami miatt napközben melegfront érezteti hatását.