Sok orvos mégsem ment külföldre

Az elmúlt hét évben külföldi munkavállaláshoz engedélyt kérő magyar állampolgárságú orvosok egyharmada és a szakdolgozók egyötöde korábbi szándéka ellenére jelenleg is a magyar betegellátást segíti.

Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára közölte: az egészségügyi humánerőforrás-nyilvántartó rendszer május 31-i adataiból az látszik, hogy a 2010 és 2016 között külföldi munkavállalási engedélyt kérő orvosok 36 százaléka és a külföldi munkavállalási engedélyt kérő szakdolgozók 21 százaléka jelenleg is a magyar betegellátásban dolgozik. Ők mégsem távoztak külföldre , vagy már visszajöttek onnan, vagy egyszerre Magyarországon és külföldön is dolgoznak jelenleg - ismertette.

Sok, távozását fontolgató orvos itthon gyógyít
Sok, távozását fontolgató orvos itthon gyógyít

Az államtitkár kiemelte: az egészségügy kiemelten fontos terület a kormánynak, ezért elkötelezett a betegbiztonság erősítése, valamint az egészségügyi dolgozók élet- és munkakörülményeinek javítása mellett. Hozzátette: 2010 óta több intézkedést hoztak az orvosok és ápolók érdekében.

Azt mondta: többször, nagymértékben emelték a béreket , több százmilliárd forintot fordítottak a kórházak fejlesztésére és adósságrendezésére, valamint ösztöndíjprogrammal segítették a fiatal szakorvosokat. A jövő évi költségvetés 402 milliárd forinttal tartalmaz több forrást egészségügyi célokra, mint a tavalyi - tette hozzá.

Az intézkedések hatására elmondható, hogy tavaly "kevesebb, mint feleannyi orvos akart távozni , mint 2011-ben". Rétvári úgy folytatta: 2015-ről 2016-ra mindössze egy év alatt 19 százalékkal kevesebb orvos döntött úgy, hogy kikéri a külföldi munkavállaláshoz szükséges engedélyt. Az elmúlt évek után sokat csökkent az ápolók elvándorlásának mértéke is. 2016-ban 15 százalékkal kevesebb szakdolgozó kívánt távozni, mint egy évvel korábban - hangsúlyozta az államtitkár.

Túlóradömping és megalázó bérek Hivatásszeretetből még senki sem lakott jól vagy tudta kifizetni a számláit. Néhány hónapon belül azonban bármelyik magyar ápolónő megsokszorozhatja a fizetését. Csak elhatározás kell. Korábbi cikkünkben a szakma jelenlegi hazai helyzetét vettük górcső alá.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

Nagyrészt erősen felhős időre számíthatunk több helyen - nagyobb eséllyel az ország északi felén - esővel, záporesővel, elvétve zivatar is kialakulhat. Az éjszaka második felében megszűnik a csapadéktevékenység, ezzel együtt a felhőzet is felszakad, és hajnalra kiderül az ég. A nyugati, délnyugati szelet erős, főként a front mentén az átmenetileg északnyugatira forduló szelet viharos lökések kísérhetik, majd hajnaltájt veszít erejéből a légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire 4 és 9 fok között alakul, de a tartósabban derült és szélcsendes hidegre hajlamos helyeken ennél alacsonyabb értéket is mérhetünk. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra