Tömegesen mennek külföldre az ápolók

A kormány bevallotta, hogy hány kórházi ápoló hagyta ott a munkahelyét és távozott külföldre. Azaz nem csak egy bútoráruház eladói munkaköre vonzóbb a betegek ápolásánál.

A minap attól volt hangos a sajtó, hogy a Jahn Ferenc Dél-Pesti Kórház 3-as számú belgyógyászati osztályát azért kellett bezárni, mert tömegével mondtak fel a dolgozók, és inkább a közeli, újonnan nyílott IKEA bútoráruházban vállaltak munkát - a korábbi bérüknél sokkal magasabb összegért. (Az intézmény vezetősége cáfolta a hírt, de a kétségeket nem sikerült eloszlatniuk. ) Most kiderült - a hvg.hu által közzétett adatok szerint -, hogy nemcsak a szomszédos kereskedelmi egység vonzó, hanem sok kórházi ápoló az országot is elhagyta. Az információforrás ráadásul maga a kormány.

ápolók elvándorlása
A szakértő személyzet elvándorlása nagy gondot okoz az egészségügyben

Összesen 486 magyar egészségügyi szakdolgozó kérte ki 2016-ban első alkalommal azt a hatósági bizonyítványát, amely a külföldi munkavégzéshez szükséges - közölte Rétvári Bence államtitkár egy országgyűlési képviselő kérdésére válaszolva . A DK-s Oláh Lajos tudakolta meg, hogy miként kívánja megállítani a kormány a nővérek számának csökkenését.

Rétvári jelezte - a hvg.hu szerint -, hogy 2013 óta az elvándorlók száma fokozatosan csökken: abban az évben még 568-an kérték a papírjaikat. Ez a szám azokat fedi le, akik először kapnak külföldi munkához szükséges iratokat, vagyis az azóta eltelt négy évben nagyjából kétezren mehettek el az országból. Az egészségügyet elhagyók száma ennél lényegesen magasabb is lehet, hiszen aki itthon vállal munkát, nem szerepel a statisztikában.

Cáfolta az intézmény főigazgatósága, hogy a Jahn Ferenc Dél-Pesti Kórház 3-as számú belgyógyászati osztályát bezárták volna a dolgozók tömeges felmondása miatt. "Az egészségügyben tapasztalható általános orvos- és szakdolgozó hiány ellenére a Dél-pesti Kórházban dolgozó orvosok és szakdolgozók mindent megtesznek a folyamatos, biztonságos, magas szakmai színvonalú betegellátás biztosítása érdekében" - olvasható a közleményben. Részletek!

Rétvári szerint csak áthidaló megoldás, hogy több kórház is külsős ápolókat foglalkoztat. Ahol ez a gyakorlat fennáll, ott a külsős ápolók mellett mindig vannak az intézményben közalkalmazotti jogviszonyban foglalkoztatott ápolók is.

Forrás: hvg.hu

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +14 °C
Minimum: +6 °C

Többnyire borult lesz az ég, de a déli, délkeleti tájakon az erőteljes gomolyfelhő-képződés mellett napsütés is várható. Ott főleg záporok alakulhatnak ki, kis eséllyel az ég is megdörrenhet, másutt időszakos eső várható. Az északnyugati szelet a front mentén erős, viharos széllökések kísérik. A felettünk átvonuló hidegfront hatására a hőmérséklet tovább csökken, a délutáni órákban általában 7 és 12 fok közötti értéket mérhetünk, ennél melegebb a délkeleti, keleti határvidéken lehet. Késő este 5, 10 fok valószínű. A melegedésnek egy markáns hidegfront vetett véget, ami sokaknál okozhat kellemetlenséget.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra