Agresszió
Praktikák a düh kezelésére: uraljuk, mielőtt eluralkodik felettünk
A harag az egyik legerőteljesebb emberi érzelem. Sok mindent befolyásol, ezért súlyos következményei is lehetnek. A kulcs, hogy a haragunkat konstruktívan fejezzük ki. Mert ha kikerül az irányításunk alól, uralma alatt tarthatja akár az egész életünket.
Légy a pszichológusod, és ne a gyengéken töltsd ki a mérged!
A haragot általában csak akkor vesszük észre, amikor már bedurrant az agyunk. De mit kezdjünk vele? Az elfojtott harag ártalmas dolog, ez azonban nem jelenti azt, hogy a "gőz" bármilyen formában való kiengedése egyformán ajánlatos lenne.
Légy a pszichológusod, és ismerkedj meg haragos éneddel!
Lelki egyensúlyunk egyik pillére a bennünket érő stressz és az ennek nyomán gyakran keletkező frusztráció és harag helyes kezelése. Utóbbit tartják a lélekgyógyászok a legrombolóbb érzelemnek, hiszen kapásból legalább két embernek árt...
Kapcsolódó videók
VideóRendelő: Minden megváltozott bennem méheltávolítás után!
"51 éves vagyok, és másfél éve radikális méheltávolításom volt. Nagyon nehezen jutok túl ezen a problémán. A családom nem tudja, de nagyon szenvedek. Energiabomba voltam, vicces, mosolygós, mára sokat sírok. A családom nem látja a dühkitöréseimet, agresszív gondolatokkal küzdök, a hőhullámaim borzalmasak, természetes gyógyteával próbálom szinten tartani. A férjemmel való kapcsolat teljesen elutasító" - ezekkel a gondolatokkal kért segítséget egy hölgy olvasónk, és dr. Szemerédy Viktória pszichológus videónkban fogalmazta meg tanácsait.

Gyógyszerkereső
Olvassa el aktuális cikkeinket!
Online csalás: ezeknek a trükköknek sose dőlj be
Az elmúlt időszakban több esetben is online csalás miatt kellett nyomozást indítania a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányságnak. Az egyenruhások éppen ezért összegyűjtötték, melyek a leggyakoribb módszerek, amelyekkel az elkövetők megkárosítják gyanútlan áldozataikat.
A legtöbb helyen kiderül az ég. Hajnalban főleg a középső országrészben erőteljessé válik a gomolyfelhő-képződés, amiből helyenként kialakulhatnak záporok, zivatarok. Emellett az északkeleti, szélcsendes részeken pára, köd képződhet. Többnyire mérsékelt marad a légmozgás, csak zivatar környezetében lehet átmeneti szélerősödés. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 8 és 15 fok között alakul. Orvosmeteorológiai szempontból kifejezetten szerencsés helyzet alakult ki mostanra.