Kérdés: Mit tehetek, ha a lányom - aki májusban lesz 11 éves - hirtelen megváltozott? Eddig egy csendes, visszahúzódó lány volt. Itthon nem annyira, de az iskolában hangját se hallották. Most teljesen az ellentettje lett. ...

Kamaszkorban néha a legfontosabb a kapcsolat megőrzése. A gyermek életkorára jellemző a halállal való foglalkozás. Ez sokszor áttételesen az "elégtelenség" érzésével párosul. Valószínűleg a kislánya azt éli meg, hogy ő nem eléggé talpraesett, nem eléggé kompetens a saját életének irányításában. Önöktől tanácsot már nem akar kérni, vagy esetleg úgy is érezheti, hogy az ő problémáiba önök nem is tudnak segíteni. Ez sokszor járhat együtt a gyerekeknél depresszív hangulattal. Azt kellene megtudniuk, hogy miben elégedetlen önmagával, és a világnak mely része az, ami őt vissza- vagy elriasztja. Különösen fontosak ilyenkor a vele egykorúakhoz való viszony, hogy őt elfogadják-e a többiek. Sajnos a gyerekek az interneten sokszor jutnak olyan információkhoz, amit esetleg nem tudnak feldolgozni. Szerencsés esetleg ezekről is kérdezni őt. Az életkor miatt jól jöhet ilyenkor egy felnőtt másik családtag vagy idősebb gyerek is, akit ő is elfogad, mert vele talán őszintébb és nyíltabb tud lenni és jobban fel tudja vállalni a bizonytalanságait. A szülőkről való leválás miatt ilyenkor elég gyakran a szülő elutasított. Ha hosszú ideig nem változik az iskolai eredménye, akkor szerencsés szakembert felkeresni.

Kamaszkor

Mit tehetek, ha a lányom - aki májusban lesz 11 éves - hirtelen megváltozott? Eddig egy csendes, visszahúzódó lány volt. Itthon nem annyira, de az iskolában hangját se hallották. Most teljesen az ellentettje lett. Már a tanárnak is visszaszólt. Eddig jó jegyei voltak, most már tanulni se akar. Elég lekezelően beszél velünk is, és a tesójával is. Hárman vannak testvérek, a nagyobbikkal vannak gondok. Ő 11, a középső 9 éves és a legkisebb 3 éves. Nem vagyok túl szigorú, és tudom, sokszor következetes sem. Olyat csináltam, amit soha nem gondoltam volna: elolvastam a naplóját. Nagyon ledöbbentem: nagyon sokat ír a halálról meg, hogy élni rossz. Pedig egy jókedélyű lány, bár mostanában nagyon sokat olvas a számítógép előtt, és közben tervezi a jövőjét. Szóval nem értem, mi van most vele. Én már próbáltam beszélgetni vele, de azt nem akarom elmondani neki, hogy elolvastam a naplóját. Mit tegyek?

A HáziPatika.com szakértőjének válasza kamaszkor témában:

Kamaszkorban néha a legfontosabb a kapcsolat megőrzése. A gyermek életkorára jellemző a halállal való foglalkozás. Ez sokszor áttételesen az "elégtelenség" érzésével párosul. Valószínűleg a kislánya azt éli meg, hogy ő nem eléggé talpraesett, nem eléggé kompetens a saját életének irányításában. Önöktől tanácsot már nem akar kérni, vagy esetleg úgy is érezheti, hogy az ő problémáiba önök nem is tudnak segíteni. Ez sokszor járhat együtt a gyerekeknél depresszív hangulattal. Azt kellene megtudniuk, hogy miben elégedetlen önmagával, és a világnak mely része az, ami őt vissza- vagy elriasztja. Különösen fontosak ilyenkor a vele egykorúakhoz való viszony, hogy őt elfogadják-e a többiek. Sajnos a gyerekek az interneten sokszor jutnak olyan információkhoz, amit esetleg nem tudnak feldolgozni. Szerencsés esetleg ezekről is kérdezni őt. Az életkor miatt jól jöhet ilyenkor egy felnőtt másik családtag vagy idősebb gyerek is, akit ő is elfogad, mert vele talán őszintébb és nyíltabb tud lenni és jobban fel tudja vállalni a bizonytalanságait. A szülőkről való leválás miatt ilyenkor elég gyakran a szülő elutasított. Ha hosszú ideig nem változik az iskolai eredménye, akkor szerencsés szakembert felkeresni.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Túlsúly elleni kampány és fiatalkori mentális zavarok - bemutatták a Richter Anna Díjas pályázatokat
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +19 °C
Minimum: +9 °C

A tartós csapadék keleten is megszűnik, a frontális felhőzet elvonul, mögötte azonban főleg az ország keleti harmadán erőteljes marad a felhőképződés, és a déli óráktól záporok kialakulása valószínű, egy-két helyen az ég is megdörrenhet. Másutt alapvetően napos idő várható gomolyfelhőkkel, az északnyugati tájakra sodródhat még be néhány zápor. Az északnyugati, északi szelet nagy területen élénk, a Dunántúlon és északkeleten helyenként erős lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 22 fok között alakul. A viharos időjárás egyik kiváltója az Európát is elérő Kirk hurrikán, ami miatt napközben kettős fronthatás is okozhat kellemetlenségeket.