Adomány
Európában is újnak számító eszközzel kezelik a csecsemőket Pécsen
Adományként vehetett át új sebészeti rádiófrekvenciás érelzáró eszközt a Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központ Gyermekgyógyászati Klinika. A modern készülék lehetővé teszi a korábban csak hagyományosan nyílt műtéti beavatkozások laparoszkópos és torakoszkópos elvégzését újszülötteknél és csecsemőknél egyaránt.
Elképesztő összeget gyűjtöttek a magyarok a menekülteknek
Eddig már több mint 750 millió forintot gyűjtöttek össze a magyar emberek az ukrajnai menekültek megsegítésére - ismertette Novák Katalin, az újonnan megválasztott köztársasági elnök, aki egyben köszönetet is mondott a magyar embereknek, valamint a karitatív szervezeteknek és az egyházaknak.&&#35&#59;8232&&#35&#59;59&#59;
Gyógyszerkereső
A nap nagy részében közepesen vagy erősen felhős idő valószínű az északkeleti országrészben a legtöbb napsütéssel. Helyenként - nagyobb eséllyel hazánk délnyugati felén - fordulhat elő kisebb eső, zápor. A délkeleti, keleti szél sokfelé megélénkül, a Győr-Szeged szélcsatornában meg is erősödik, amit néhol viharos lökések kísérhetnek. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 20 és 26 fok között várható, a nyugati határnál ennél kissé hűvösebb maradhat az idő. Késő estére 14 és 19 fok közé hűl le a levegő. Fronthatásra napközben nem kell számítani.