+5° - +16°
Kettős front

Így pusztítja az emberiség az erdőket

Majdnem 10 millió hektárnyi vadon veszett oda az Egyesült Államokban 16 év alatt, az Amazonas vidékén pedig megháromszorozódott a kiirtott erdőterület az egy évvel ezelőtti adatokhoz képest.

Az Egyesült Államokban csaknem 9,7 millió hektárnyi vadon, azaz emberi beavatkozás által nem érintett terület veszett oda 2001 és 2017 között. A pusztulás hátterében többek között a mezőgazdaság, az energiafejlesztés és a lakásépítés áll. Ennek következtében az ország még sebezhetőbbé vált a klímaváltozás hatásaival szemben - derül ki egy független jelentésből.

Furcsa megoldással mentik a magyar erdőket - részletek itt!

A tanulmány szerint 2030-ig az Egyesült Államok szárazföldi és óceáni területeinek minimum 30 százalékát kellene megőrizni természetes állapotában. Így ugyanis jó eséllyel elkerülhetőek lennének a klímaváltozás legsúlyosabb hatásai, valamint a vadvilág kipusztulását is meg lehetne előzni. A szakemberek szerint ennek teljesítéséhez szövetségi és helyi szinten is erősíteni kell a már létező környezetvédelmi irányelveket.

erdő, őserdő, esőerdő, erdőirtás, természetvédelem, klímaváltozás, emberi tevékenység
Egy hónap alatt 2255 négyzetkilométernyi erdőség tűnt el az Amazonas vidékén. Fotó: 123rf

Meg kell védeni a természetet

A kutatók a kőolaj- és földgázkitermelés, az útépítés, a lakásépítés, a mezőgazdasági termelés és az egyéb emberi tevékenységek hatásainak felbecsülésével próbálták meg kikalkulálni a természeti területek pusztulásának ütemét. Jelenleg az Egyesült Államok szárazföldi területeinek 12 százalékát teszik ki a nemzeti parkok, ősparkok és egyéb védett területek, míg az óceáni területek 26 százaléka élvez védelmet a kőolaj- és földgázkitermeléstől.

A tanulmány szerint az Egyesült Államok olyan korszakba lép, amelyben az eddigieknél sokkal jobban rá lesz utalva a természeti világ stabilitására a gazdasági fejlődés, a közösségek egészségének védelme és a klímaváltozás hatásainak kezelése tekintetében. Az emberi beavatkozástól mentes természeti területek hanyatlása az Egyesült Államok déli és középnyugati részén a legsúlyosabb, a városok, a földművelés, az utak, az erőművek és egyéb fejlesztések területi kiterjedésének növekedése miatt.

Aggasztó az esőerdők helyzete

Megháromszorozódott a kiirtott erdőterület nagysága az Amazonas vidékén júliusban 2018 júliusához képest a brazil nemzeti űrkutatási intézet (INPE) előzetes adatai szerint. Az intézet műholdas megfigyelő rendszere 2255 négyzetkilométernyi erdőség kiirtását regisztrálta júliusban - ez a szám tavaly júliusban 597 négyzetkilométer volt. Az idén júliusban kiirtott erdőterület majdnem akkora, mint Luxemburg területe. Ez a legnagyobb mértékű havi erdőirtás, amelyet az INPE megfigyelő rendszere az elmúlt években regisztrált.

Az őserdők kiirtásával az emberiségnek is vége

Brazíliában mindenfajta nemzetközi tiltakozás és a klímaegyezmények ellenére egyre nagyobb léptékben irtják az Amazonas-menti őserdőt. A részleteket korábbi cikkünkben olvashatja el!

Az Amazonas a világ legnagyobb esőerdője. A világ tüdejének is nevezik, mivel hatalmas mennyiségű szén-dioxidot nyel el. Brazília területén terül el az esőerdő mintegy 60 százaléka. Az erdőirtás felgyorsulásért környezetvédők és kutatók Jair Bolsonaro-t, a januárban hivatalba lépett új köztársasági államfőt hibáztatják. Úgy vélik, Bolsonaro bátorítja a fakitermelést és az állattartókat a térség gazdasági fejlesztése céljából.


Bolsonaro élesen bírálta a INPE által már korábban bemutatott adatokat, mert véleménye szerint azok pontatlanok és ártanak a dél-amerikai ország hírnevének. Az űrügynökség és független szakértők, valamint környezetvédők azonban megvédték az adatok pontosságát.

Értékelje a cikket!

Hogy érzed magad? Országos eredmény megtekintése >>
Hogy érzed magad?
Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Milyen most a lelkiállapotod?
Letargikus vagyok
Kissé magam alatt vagyok
Kiegyensúlyozott vagyok
Jókedvű vagyok
Majd kiugrom a bőrömből
Hogy érzed magad?
Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Hogy érzed most magad fizikailag?
Teljesen hulla vagyok
Voltam már jobban is
Átlagos formában vagyok
Jól vagyok
Kirobbanó formában vagyok
Hogy érzed magad?
Lelkiállapot
Fizikai állapot
Legjobban:
Legrosszabbul:
További cikkek
Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Kettős front

Maximum:
+6, +16 °C
Minimum:
+5, +15 °C

Hazánkban szerdán délelőtt erősen felhős, borult időre van kilátás, szórványosan fordul elő eső, zápor.

Egészséget befolyásoló hatások:
gyenge

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag