Ijesztő ütemben pusztul az esőerdő

Hatvan százalékkal több fát vágtak ki amazonasi esőerdőben júniusban, mint egy évvel ezelőtt.

Az Inpe állami űrkutatási intézet műholdakkal figyeli az esőerdőket. Az adatok szerint Brazíliában júniusban összességében 762 négyzetkilométernyi őserdő tűnt el. A teljes első félévben mintegy 2300 négyzetkilométernyi veszteséggel kalkulálnak - ez 2016 óta a legmagasabb érték. Az Amazonas erdeiben kialakult helyzetről pontosabb képet az év végén megjelenő, a 2018 közepétől 2019 közepéig tartó időszakra vonatkozó hivatalos kitermelési adatok fognak adni.

Amazonas, fakitermelés, erdőirtás, őserdő, esőerdő,
Az elmúlt évtizedekben az Amazonas erdeinek mintegy ötöde semmisült meg. Fotó: 123rf

Még tovább nőhet az erdőirtás

Már a volt brazil elnök, Michel Temer kormányzása alatt, 2016 és 2018 között jelentősen enyhültek a környezetvédelmi előírások. Ezzel a mezőgazdaságot akarták erősíteni, amely újabb legelő- és termőterületeket keres. A brazil és nemzetközi környezetvédők attól tartanak, hogy tovább nő az erdőirtás. A brazil katolikus püspökök is gyakran tiltakoznak az ellen, hogy az esőerdők a gazdaságpolitika áldozatául essenek, veszélyeztetve a természetet és az őslakos népek életterét.

Az őserdők kiirtásával az emberiségnek is vége - részletek itt!

Az elmúlt évtizedekben az Amazonas erdeinek mintegy ötöde semmisült meg. A szakértők körében vitatott kérdés, hogy a múlt héten az Európai Unió és a dél-amerikai közös piac, a Mercosur országai közötti szabadkereskedelmi szerződésről született politikai megállapodás erősíteni fogja-e a fakitermelést vagy éppen korlátozza azt.

A korábbi bejelentésekkel ellentétben a januárban beiktatott Jair Messias Bolsonaro brazil elnök megígérte, hogy nem lépnek ki a párizsi klímaegyezményből . A klímaegyezményben Brazília arra kötelezte el magát, hogy 2030-ig nullára csökkenti az illegális fakitermelés mértékét. Bolsonaro viszont hivatalba lépése óta folyamatosan korlátozza az ellenőrző hatóságot erejét.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

magnézium szedése
A leggyakoribb hiba, amit sokan elkövetnek a magnézium használatakor
fogyást segítő gyógyszer
Új fogyasztó gyógyszer jön: a vércukorszintet is hatékonyabban csökkenti
rákkeltő ételek
Egyik kedvenc reggelink lehet a rák melegágya – Így csökkentheted a rizikót
étkezések ideje
6 étel, amelyet sokan rossz napszakban esznek – Ezért nagyon fontos az időzítés
máj
Ebből tudhatod, ha a májad már nem sokáig bírja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +11 °C
Minimum: +2 °C

Az északi tájakon nagyrészt felhős idő valószínű, de a déli és keleti megyékben kevesebb lesz a felhő. Északkeleten és a délnyugati tájakon kevés helyen lehet kisebb eső, zápor. Gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.Késő estére 0 és +6 fok közé hűl le a levegő. Bár egy hidegfront közeledik felénk, alapvetően melegebb lesz, mint tegnap, így több tényező is okozhat kellemetlen panaszokat.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Melyik jobb a fogaknak: a sajt vagy a karamell? Teszteld a tudásodat! A fogaink egészségének megőrzése nagyon fontos. Egyes ételek, italok és mindennapi szokások azonban jelentősen károsíthatják a fogzománcot és a szájüreg állapotát. Lássuk, mennyire vagy képben a kockázati tényezőkkel!
kvíz
Kakukkfű vagy borsikafű: melyik gyógynövényt látod a képen? Teszteld tudásodat! Tudod, milyen panaszokra jó a lándzsás útifű vagy a hársfavirág? Remek! De vajon képről is felismered ezeket a népszerű gyógynövényeket? Most kiderül!