Meglepő, mit tesz a félelem a gyomorral

Akárcsak az undor, a félelem csalhatatlan jele is a hirtelen támadó émelygés, amely kétséget sem hagy afelől, hogy éppen valamilyen nagyon kellemetlen helyzetet élünk meg. Egy olasz kutatócsoport legfrissebb eredményei szerint mindebben kulcsszerep jut a gyomorsavnak.

Egy ijesztő horrorfilmet nézve is zsigereinkben érezhetjük a félelmet, a római Spazienza Egyetem kutatói pedig kimutatták, hogy ez közel sem csak az idegek játéka – emésztőrendszerünk ilyenkor valóban a legrosszabbra készül fel. Mint az a ScienceAlert cikkében olvasható, az evolúció valamilyen oknál fogva úgy döntött, hogy amennyiben undort vagy félelmet érzünk, akkor a legjobb, amit szervezetünk tehet, hogy lecsökkenti a gyomor-bélrendszer pH-ját, azaz fokozza savasságát.

mozi, fiatal férfi néző, félelem, ijedtség, horrorfilm
A félelmet gyomrunkban is érezzük. Fotó: Getty Images

Az úgynevezett bél-agy tengely működésével számos kutatás foglalkozik, keresve a választ arra, hogy emésztőrendszerünk miként játszik közre testünk érzelmi reakcióiban. Mindeddig kevés figyelem összpontosult azonban a gyomorra mint belső környezetre. Giuseppina Porciello pszichológus vezetésével a római kutatók ezúttal egy célirányos kísérletbe fogtak, amely során lenyelhető szenzorok segítségével vizsgálták alanyaik emésztőrendszerének savasságát, hőmérsékletét és nyomását különböző érzelmi helyzetekben.

Összesen 31 egészséges férfit toboroztak a kísérlethez, akiknél korábban nem diagnosztizáltak semmilyen pszichológiai, neurológiai vagy emésztőszervi zavart. Mindegyikük lenyelt egy okoskapszulát, amelyben érzékelők, egy akkumulátor és egy vezeték nélküli jeladó is helyet kapott. Miközben az eszköz rendületlenül gyűjtötte az adatokat, az önkénteseknek meg kellett tekinteniük néhány pár másodperces videoklippet, amelyek valamilyen örömteli, undorító, szomorú vagy félelmetes tartalmat jelenítettek meg, illetve kontroll gyanánt bekerült a válogatásba egy semleges tartalmú kisfilm is.

A felvételek megtekintése után a résztvevők egy kérdőívet is kitöltöttek arról, hogy szubjektíven miként élték meg a látottakat. Az okoskapszula eközben folyamatosan küldte bentről az értékes adatokat, mindezek nyomán pedig egyértelműen kirajzolódott, hogy a tesztalanyok emésztőrendszerére az undorkeltő és a félelmetes klippek fejtették ki a legerőteljesebb hatást. Gyomorsavtermelésük ezek láttán fokozódott, és minél mélyebb undorról vagy félelemről számoltak be a kérdőívezés során, a mért adatok is annál alacsonyabb pH-értékekről tanúskodtak.

Bár az eredmények a korábbi kutatások tükrében kevésbé meglepőek, ugyanakkor mindenképpen hasznosak, hiszen bővítik a tudásunkat az emberi elme és az emésztőrendszer komplex kapcsolatáról. Érdemes persze megemlíteni, hogy a kísérletnek bőven akadtak korlátai, beleértve például, hogy csak férfiak vettek részt benne, ráadásul ők is viszonylag alacsony létszámban. Mindenképpen további vizsgálatokra lesz tesz szükség a jövőben a területen ahhoz, hogy megingathatatlan következtetéseket lehessen levonni. A tanulmány ráadásul egyelőre csupán a bioRxiv online felületén jelent meg, és szakértői bírálatra vár, mielőtt bármely mértékadó tudományos folyóirat leközölné.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +6 °C

A pára- és ködfoltok megszűnése, feloszlása után döntően napos idő várható gomolyfelhőkkel, azonban a gomolyok szétterülve átmenetileg felhősebb időszakokat okozhatnak. Csapadékra nincs kilátás. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.A legmagasabb nappali hőmérséklet 20 és 24 fok között várható.Késő estére általában 8 és 13 fok közé hűl le a levegő. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!