Meggátolható a stressz miatti elhízás

Az emberi szervezetben a stressz hatására termelődő zsírsejtek egyik receptorára (NPY) hatva elő lehet segíteni a zsírsejtek növekedését és osztódását. A receptor blokkolása révén viszont megállítható a sejtek növekedése, sőt, a sejtek el is pusztíthatók.
A krónikus stressz és az elhízás között egyenes arányú az összefüggés, állítják amerikai kutatók egérkísérletek alapján. Jelenleg még csak mérsékelni lehet a stressz által okozott károkat - olvasható a Garvan Institute of Medical Research kutatóintézet honlapján közzétett tanulmányban. A szakértők évtizedek óta tudják, hogy az  NPY névre keresztelt receptor szerepet játszik több olyan kóros elváltozásban (például a megbetegedésre való fokozott hajlam kialakulásában), ami a krónikus stresszhez köthető. A kutatók most azt is kiderítették, mi az összefüggés a krónikus stressz és az elhízás között.
Herbert Herzog és munkatársai vizsgálataik során azt bizonyították, hogy az állandó stressz alatt tartott egerek - magas kalóriatartalmú táplálékbevitel esetén - kétszer annyit híztak, mint a normális, átlagos körülmények között tartott egerek. A zsírsejtek receptorának szelektív gátlása vagy eltávolítása után a stresszhatás mellett még a magas kalóriatartalmú étellel etetett egerek sem híztak el. A kóros elhízással összefüggő elváltozások (magas vérnyomás, csökkent cukor-tolerancia, a máj elzsírosodása) is jelentős mértékben csökkentek.
A kóros túlsúly kialakulása ellen a gyógyszeripar eddig főként étvágycsökkentők kifejlesztésével próbálkozott. A kutatók reményei szerint hamarosan olyan új gyógyszerek kifejlesztésére is sor kerülhet, amelyek szelektíven gátolják a zsírsejtek Y2 receptorát, és így megakadályozzák a kóros állapotok kialakulását - olvasható az amerikai egyetemi honlapon.

Nézze meg Ön is: Aranyértippek a szakorvostól

További cikkek
Kapcsoldó és aktuális cikkek
Olvassa el aktuális cikkeinket
Mikor nincs rendben a hüvely?Intim gondok

Mikor nincs rendben a hüvely?A legtöbb nő találkozik élete során valamilyen, a hüvelyt érintő problémával

Betegség, amely minden nőt érinthetInkontinencia

Betegség, amely minden nőt érinthetFőleg szülés után érinti a nőket, de bárkinél felléphet

Végbélvérzés: aranyér vagy daganat?Végbélvérzés

Végbélvérzés: aranyér vagy daganat?Mindenki megrémül, ha a vécépapíron vért vesz észre

"Ha rákja van, nem fog meghalni azonnal"Beteghang

"Ha rákja van, nem fog meghalni azonnal"Brjeska Dóránál 2013 őszén diagnosztizáltak áttétes mellrákot

A nátha gyógynövényes kezeléseNátha

A nátha gyógynövényes kezeléseNagyon sok gyógynövény van, amelyet bevethetünk, hogy felvegyük a harcot

60 felett így kell sportolniSport

60 felett így kell sportolniBár csökken az állóképesség és az izomerő, mégis fontos, hogy továbbra is sportoljunk

Otthoni megoldások orrfolyásraOrrfolyás

Otthoni megoldások orrfolyásraA jelenség oka a hideg, a megfázás, illetve az influenzavírusok

Nagy baj lehet, ha viszket az anyajegyAnyajegy

Nagy baj lehet, ha viszket az anyajegyMiért fontos a rendszeres szűrés?

Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Kettős front

Maximum:
0, +6 °C
Minimum:
-2, +3 °C

Hazánkban szerdán délelőtt erősen felhős, borult lesz az ég a Dunántúlon havazás, másutt havas eső, főleg keleten eső is várható.

Egészséget befolyásoló hatások:
gyenge

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag