Elhízhatunk-e lelki okok miatt?

A szakemberek szerint az vezet elhízáshoz, ha az illető energiaháztartása felborul, mert tartósan több a bevitel, mint amennyit a szervezete képes elégetni, a létfenntartás illetve a mozgás során felhasználni. Mégis, mindannyian láthatunk arra példákat, hogy hasonló aktivitás mellett egyáltalán nem egyforma a "belső égés" intenzitása, a táplálék hasznosítása sem: van, aki hajlamos a "raktározásra", máson meg szinte "átszalad" a táplálék, gyakorlatilag bármennyit ehet. Lehetséges, hogy esetenként az agy "állítja takarékra" a tápanyag-felhasználást, valamely korábbi "program", emlék, beidegződés miatt? (Mielőtt a dietetikusok és a táplálkozás-tudomány más szakértői felhördülnének, előre kijelentem, hogy az alábbiak csak laikus megfigyelések, amelyet nem tudok statisztikákkal alátámasztani.)

Biztonsági tartalék?

Akik saját tapasztalatból vagy a családi legendárium alapján tudják, mit jelent az éhezés, másként viszonyulnak az evéshez, mint azok a szerencsések, akiknek sose volt alkalmuk igazán éhesnek lenni. Nemcsak Móricz "Tragédia" novellájából ismerjük a halálos zabálást, mint viselkedésformát, hanem máig láthatunk példát arra, hogy van, aki egyszerűen nem veszi tudomásul azt, hogy jóllakott, folytatja tovább az evést. Mintha az életben maradásnak az az ősi törvénye, hogy "akkor kell enni, amikor van mit", zsigerig hatolna, sőt, öröklődhetne is. Nyilvánvaló, hogy attól nem várhatunk kiegyensúlyozott, tudatos táplálkozást, aki rossz körülmények között él és időnként éhezik. De sokan vannak olyanok is, akiknek ma már ugyan nem kellene félniük ettől, mégis, a gyermekkori emlékeik kitörölhetetlenül beléjük ivódtak, és arra intik, hogy "csak az a tied, amit megeszel", "ma egyél, mert holnap nem biztos, hogy lesz mit", stb.. A szervezet pedig eleget tesz a tudatalattiban született utasításnak, és a soron kívül bevitt nagy adag kalóriát háj formájában elraktározza a "rosszabb időkre".

Ahol a jóllakás státuszszimbólum

A fentiekhez kapcsolódik az is, ami még ma is kiirthatatlan a közfelfogásból: sok helyen a kövérség, a gömbölyűség a jólét, a gazdagság, az egészség jele. "Egyél, az legalább meglátszik rajtad", "nehogy azt higgyék, hogy éheztetnek" stb.. (Talán nem véletlen, hogy az alacsonyabb egzisztenciájú, képzetlenebb társadalmi csoportokban nagyobb az elhízottak aránya.) Előfordulhat az is, hogy valaki megfelelési kényszernek enged, amikor ösztönösen olyanná alakítja magát, testét, amilyennek a környezete szeretné látni. Mondjuk a nő hasonlítani szeretne nagymellű, "töltött galamb" édesanyjára, vagy a fiú az apjára, aki olyan "tekintélyes pocakkal" vagy éppen lenyűgöző testi erővel dicsekedhet.

Ennivaló, imádom!

Biztos, hogy nem segíti a kiegyensúlyozott, egészséges táplálkozás kialakulását az sem, ahogyan sok családban az evés és a szeretet, a becsülés fogalmai összefonódtak. "Úgy szeretlek, majd megeszlek", "egyem a szíved", "ennivalóan édes", stb. Mintha az érzelmek megrekedtek volna valahol a csecsemő- és kisgyermekkor orális szintjén...

Együnk szeretetet!

Morbidan hangzik? Igen! De tagadhatatlan, hogy ezt teszi mindenki, aki önmagát valami finomsággal, például csokoládéval igyekszik "vigasztalni". Aki egyedül érzi magát, hiányzik az életéből a társ, a kedvesség, a figyelem, a boldogság, nincs része olyan élményben, amely az unalmából, testi-lelki apátiájából kizökkentené, könnyen esik ebbe a csapdába. Kémiai oka ennek, hogy a csokoládé fogyasztása hozzájárul a boldogsághormonnak is nevezett szerotonin képződéséhez. A szerotonin fontos ingerületátvivő az agyban, hiányát is okolják a depresszió és a pánikbetegség kialakulásáért. (Jó tudni, hogy ennek pótlására más lehetőségek is vannak: különböző vegyi folyamatokon keresztül az intenzív testmozgás is felszabadítja ezt a hangulatjavító hormont, hogy a boldog házaséletről, a szeretkezésről ne is beszéljünk.) Az önvigasztalásul, boldogságpótszerként kezdett túlevés hamar átcsaphat függőségbe: ugyanolyan szenvedélybetegséggé válhat, mint a dohányzás, az alkohol vagy a kábítószer, és akkor még nem is említettük a lelki-táplálkozási zavarokat, a testképzavaron alapuló anorexiát és a bulémiát.

Elhízni - védekezésül

Ez is létező dolog, gyakoribb, mint hinnék. A külvilág hatásaitól való félelem, az emberektől való távolságtartás, vagy akár az intim közelség, a szex elutasítása is kifejeződhet az elhízásban. Az illető az évek során mintegy zsírfallal veszi körül magát. Előfordulhat, hogy valaki úgy érzi, nem felel meg annak a szerepnek, amit elvárnak tőle, nem elég macsó, mint férfi, vagy nem elég nőies, mint nő, és emiatt, tudat alatti védekezésül zárja magát hájbörtönébe. A betegségbe való meneküléshez hasonlóan az elhízás is adhat menedéket például a nem kívánt szexuális aktivitás elől.

Enni, idegességből

Alighanem sokan ismerjük ezt a jelenséget is. Stressz ér, vagy munka közben nehézségünk támad, megakadunk - nosza, felállunk a munka mellől, és irány a hűtő. Csak egy-két falat, egy plusz kávé, hogy lecsillapítsa az idegességtől remegő gyomrot, elfoglaltságot adjon a kezeknek: de ha ez naponta többször is előfordul, bizony, ez is elhízáshoz vezet. Idetartozik a modern, pörgő életet élő embereknek az a rossz szokása, hogy nem adnak maguknak elég időt az étkezésekre, az evés idejére sem hagyják abba a munkát, esetleg olvasnak étkezés közben. Nem válik igazán egészségünkre sem a sietősen, kapkodva, nem kellően megrágva lenyelt ebéd, sem az, ha valaki nem figyel oda az étkezésre. Ez esetben ugyanis nem veszi tudomásul a gyomra teltségérzetét, a jelzés nem jut el az agyáig - így jóval több táplálékot, energiát visz be, mint amennyire az éhségének csillapítására szüksége volna.