Meglepő dolgoktól lehet táskás a szemünk

Az ödémás szem mára már szinte "népbetegségnek" számít, élete során ugyanis szinte mindenki megküzd vele néhányszor. Bár általában az alváshiány, esetleg bizonyos betegségek okozzák, meglepő módon egyes táplálkozási szokások is nagy eséllyel előidézhetik.

Cikkünkben összeszedtük, milyen ételektől vagy italoktól lehet táskás a szem. Emellett ahhoz is adunk tippeket, mit fogyasszunk, ha le akarjuk lohasztani a duzzanatot.

Konzervek

A konzervek a bennük lévő nagy mennyiségű nátrium-klorid, azaz a só miatt tehetik duzzadttá, ödémássá a szemeket. A só túlfogyasztása esetén ugyanis a test vizet tart vissza, ami például a szemkörnyéken is összegyűlhet. A nátrium-klorid egyébként fontos alkotórésze az emberi szervezetnek, és számos élettani folyamatban játszik kiemelt szerepet, ám csak viszonylag kis adagban van rá szükségünk: az Egészségügyi Világszervezet (WHO) állásfoglalása szerint az ajánlott napi maximum érték 5 gramm, ami körülbelül egy teáskanálnyi mennyiséget tesz ki.

Paradicsom

A paradicsomban, mint a burgonyafélékben általában, megtalálható a szolanin nevű - egyébként mérgező - vegyület, ami bizonyos esetekben - például, ha a krumplit nyersen vagy még zölden fogyasztjuk - komoly panaszokat is előidézhet. Noha a paradicsomban elhanyagolható mennyiségben van jelen, így nem kell félnünk tőle, előfordulhat, hogy valakinél tüneteket, egyebek mellett puffadást, duzzanatot generál. Korábban egyébként úgy gondolták, hogy a paradicsom zöld, éretlen bogyójában is - csakúgy, mint a krumpli esetében - sok a szolanin, azonban ezt tudományos vizsgálatok nem támasztották alá. Helyette viszont találtak benne emberekre nem mérgező rokon vegyületeket, úgymint a tomatin, dehidrotomatin és filotomatin.

Bizonyos ételek vagy italok miatt is táskás lehet a szem. Fotó: 123rf
Bizonyos ételek vagy italok miatt is táskás lehet a szem. Fotó: 123rf

Glutén- és laktóztartalmú ételek, italok

A glutén így betegíthet meg minket.

A glutén- vagy laktózérzékenység egye több embert érint, sokan pedig nem is tudnak róla, hogy a kellemetlen tünetek, amiket tapasztalnak, valamilyen intoleranciára figyelmeztetnek. Ételérzékenység esetén az egyik vezető panasz a puffadás, ami nem csupán emésztőrendszeri panaszként nyilvánulhat meg, az arc bizonyos részei is megduzzadhatnak ilyen esetben. Ha tehát rendszeresen táskás szemekkel ébredünk, érdemes néhány hétre elhagyni a glutén- és/vagy laktóztartalmú ételeket, italokat, hogy lássuk, nem változik-e pozitív irányba az állapotunk.

Cukor

Bizonyos mennyiségű természetes cukor elengedhetetlen a szervezet számára (nők: 6 teáskanál/25 gramm, férfiak: 9 teáskanál/37,5 gramm), a mértéktelenség azonban már káros lehet. Hogy csak a legsúlyosabb következményeket említsük, a túl nagy mennyiségű cukor - főleg a hozzáadott cukor - fokozza az elhízás, illetve a szív- és érrendszeri betegségek kialakulásának kockázatát. Mindezek mellett az emésztőrendszer működését és a vízháztartást is felboríthatja, ennek pedig a test különféle részein jelentkező folyadékvisszatartás, puffadás lehet az eredménye.

Csípős paprika

A csípős paprikában a paradicsomhoz hasonlóan szolanin van, ezenkívül a csípősségéért felelős kapszaicin is megtalálható benne, aminek szintén puffasztó hatást tulajdonítanak. A kapszaicin lecsökkenti a szájban lévő hő- és fájdalomérzékelő receptorok ingerküszöbét, ezért érezhetjük úgy, hogy csípős paprika fogyasztásakor szinte meggyullad a nyelvünk. Ugyanezt a hatást a test bármely pontján képes egyébként kiváltani. Az érintett területen - például a szemkörnyéken - enyhe gyulladásos reakció és helyi vérbőség keletkezik, ami duzzanat kialakulásával járhat együtt.

Néhány élelmiszer azonban segíthet enyhíteni panaszainkat. Érdemes az alábbiakat fogyasztani, ha enyhítenénk a duzzanatot.

Petrezselyemzöld

A petrezselyemzöldnek rengeteg jótékony hatást tulajdonítanak: segíthet a szervezetben lévő gyulladások megszüntetésében, erősíti a csontokat, serkenti az emésztést. Ráadásul akkor is célszerű fogyasztani, ha meg akarunk szabadulni a szemünk alatt tanyázó táskáktól! Ez a finom zöldség ugyanis kihajtja a szervezetből a felesleges vizet, a szemünk pedig újra üde és sima lehet.

Zabpehely

Nem lehet elégszer elismételni, milyen szuper reggelit varázsolhatunk a zabpehelyből. A vitaminokban és ásványi anyagokban gazdag zabpehely például zabkásaként elkészítve olyan tápláló, hogy akár délig is elláthat minket energiával. Szerencsére nemcsak belsőleg, külsőleg is "ápol": rostgazdagságának köszönhetően segít az emésztőrendszer rendben tartásában, a méreganyagok semlegesítésében, ezáltal enyhítheti a test különféle részein felbukkanó duzzanatokat.

Avokádó

Bár az avokádó is nagyon egészséges, ha a szemünk körüli táskák eltüntetése a cél, elfogyasztás helyett hámozzunk meg egy érettebb darabot, majd vágjuk fel vastagabb szeletekre. Ezután egy-egy szeletet tegyünk rá a szemünkre, és hagyjuk rajta nagyjából 10 percig, míg kicsit visszahúzódnak a táskák.

Uborka

Az uborka nemcsak frissítő és hűsítő hatású, de összehúzza az ereket is, valamint számos vitamint, ásványi anyagot és antioxidánst tartalmaz, melyek csökkentik a gyulladást és a duzzanatot - írtuk korábbi cikkünkben . Vágjunk vastagabb szeletekre egy friss kígyóuborkát, a szeleteket tegyük fél órára a hűtőszekrénybe, majd helyezzük rá a szemünkre. Legalább 10 percig hagyjuk hatni.

Forrás: brightside.me

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

vércukorszint
Fahéjas alma: így hat a vércukorszintre – Mutatjuk, hogy a legjobb elkészíteni
koleszterin
Magas koleszterin? A szakértők szerint ezt a hibát követik el legtöbben
magas vérnyomás
Megtalálták a magas vérnyomás rejtett okát – Egy vitamin lehet a megoldás a problémára
ágyi poloska
Így néz ki az ágyi poloska csípése – 6 biztos jel, hogy vérszívóval osztozol az ágyadon
halálbüntetés
Így élhette túl kivégzését Christa Pike – Ügyvédei elárulták, milyen most az állapota
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +16 °C
Minimum: +3 °C

Döntően napos idő várható gomolyfelhőkkel, amelyek főképp a középső tájakon helyenként szétterülhetnek. Csapadék nem valószínű. Az északias szél többfelé - leginkább az Észak-Dunántúlon és a Tiszántúlon - megélénkül.A legmagasabb nappali hőmérséklet 13 és 18 fok között alakul.Késő estére 4 és 9 fok közé hűl a levegő. Kedden nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az influenza egy erősebb megfázás. Igaz vagy hamis? – Átmennél a nagy vírusteszten? Antibiotikumok, védőoltások, influenza, HPV: a fertőző betegségekkel kapcsolatban számos tévhit él a köztudatban. Válaszolj 8 kérdésre, és derítsd ki, mennyire tudod megkülönböztetni a tényeket a tévhitektől!
kvíz
Változókorban már nem lehet várandós egy nő. Igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod kvízünkben! A menopauza minden nőt érint, mégis rengeteg tévhit és félreértés övezi. Tudod, mikor beszélünk hivatalosan menopauzáról, vagy hogy lehet-e még teherbe esni a változókor idején? Teszteld a tudásod 7 izgalmas kérdéssel!