Kiderült, mennyire tiszták a hazai strandbüfék

A strandbüfé-ellenőrzések összességében pozitív eredményekkel zárultak az idei évben kibővített nyári szezonális élelmiszerlánc-ellenőrzés során – közölte az Agrárminisztérium (AM).

A két hónapig tartó ellenőrzés-sorozat első két hetében a strandbüféket vizsgálták a szakemberek, országosan 241 létesítményt. Ezek nagy része a jogszabályoknak megfelelően üzemel, az ellenőrök ugyanakkor hiányosságokat is találtak, jellemzően a higiénia területén – összegezte a tapasztalatokat Felkai Beáta Olga, az AM élelmiszeriparért és kereskedelempolitikáért felelős helyettes államtitkára. A nyári ellenőrzések során a szakemberek kiemelten koncentrálnak – az évszakból adódóan – nagy népszerűségnek örvendő strandbüfékre is, amelyek kontrollját már az ellenőrzési időszak első két hetében megejtették. Ez persze nem jelenti azt, hogy a terület a továbbiakban felügyelet nélkül maradna.

büfé, foodtruck, hamburger, bankkártyaterminál
A strandbüfék nyári ellenőrzése többnyire pozitív tapasztalatokkal zárult. Fotó: Getty Images

A strandbüfék ellenőrzésének fókuszában az éttermek higiéniai állapota, az alapanyagok nyomonkövethetősége és kezelése állt. Kiemelt figyelmet kaptak a hűtést igénylő alapanyagok és a megfelelő hűtési kapacitás is. Az ellenőrök figyelemmel kísérték az élelmiszer-biztonságot garantáló és a keresztszennyeződést kizáró szakosított tárolást, valamint az elkülönített alapanyag-feldolgozás feltételei mellett a dolgozók egészségügyi alkalmassági vizsgálatát is. A strandbüfékben forgalmazott büfétermékekből és fagylaltokból mintákat vettek mikrobiológiai és analitikai laboratóriumi vizsgálatok céljából. Az ellenőrzések során az úgynevezett helyettesítő termékek (imitátumok) használatát és a fogyasztók megfelelő tájékoztatását is fokozottan figyelték.

Észre sem veszi a vásárló, ha nem tejfölt kap a lángosra?

Hibaként általános higiénés hiányosságokat állapítottak meg a szakemberek. Hibának bizonyult a higiénés kézmosáshoz szükséges kellékek hiánya, illetve a helytelen mosogatási technológia is. Emellett a dolgozók nem minden esetben rendelkeztek érvényes egészségügyi dokumentumokkal. A diák-munkavállalók között jellemző hiányosság volt az elmaradt higiéniai oktatás. A strandbüfék kis méretéből adódó hibás eljárás: az alapanyagok, a félkész és késztermékek együttes tárolása is számos esetben problémaként merült fel. Több létesítményben a hűtőterek hőmérsékletét egyáltalán nem ellenőrizték, vagy nem a valóságnak megfelelően dokumentálták.

Hallgassunk az ösztöneinkre – tanácsolja a szakértő, akivel arról beszélgettünk, hogyan kerülhetjük el az ételfertőzéseket a nyáron akár otthon, akár a vendéglátóhelyeken.

Az ellenőrzött büfékben az úgynevezett imitátumok használata nem haladta meg a 60-40 százalékra tehető országos szintet. Ugyanakkor azokon a helyeken, ahol a tejföl helyett "frissfölt", vagy virsli helyett "rudacskát" használtak, a fogyasztók megfelelő tájékoztatása elmaradt. Felkai Beáta Olga pozitív változásként kiemelte, hogy javuló tendenciát mutat a forgalmazott ételekben előforduló allergénekről szóló tájékoztatás. Bizakodva hangsúlyozta, hogy a 79 fagylaltból és 19 büféételből vett minták eddig elvégzett laboratóriumi vizsgálati eredményei optimizmusra adnak okot. Ezek alapján ugyanis a Nébih laboratóriuma nem állapított meg élelmiszer-biztonsági veszélyt jelentő határérték-túllépést.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Tökmag vagy mandula: melyik az egészségesebb? – Az egyikben kétszer több a magnézium
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: +4 °C

Döntően erősen felhős vagy borult lesz az ég, de az északkeleti, keleti tájakon vékonyabb, szakadozottabb lesz a felhőtakaró, a nap is kisüthet. Elszórtan várható akár ismétlődő jelleggel csepergés, kisebb eső, csupán kis mennyiség eshet. Az északi, északkeleti szelet többfelé kísérik élénk, elsősorban a Nyugat-Dunántúlon, illetve északkeleten erős lökések.A hőmérséklet kora délután 6 és 14, késő este 4, 9 fok között valószínű. A hét elején nem várható fronthatás, ebben a tekintetben kedvező lesz az orvosmeteorológiai helyzet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!
kvíz
7 kérdésből kiderül, mennyire értesz az orvosok nyelvén – Nem mindenki megy át a teszten TSH-tól a PSA-ig – vajon tudod, mit jelentenek a leggyakoribb orvosi rövidítések? Teszteld az ismereteid kvízünkkel, és derítsd ki, hány kérdésre tudod a helyes választ!